Hozzá vagyok szokva, hogy a félévenkénti kontrollvizsgálataim előtt két hónappal kell időpontot kérni, sok a beteg, kevés az orvos és a gépek, megértem. De hogy egy gyereknek, akinek mondjuk nem akut a problémája, „csak” nem lát jól és szemüvegre van szüksége, négy hónapot kelljen várnia, amíg szakorvos látja, ez előtt értetlenül állok. Azt sem tartottam normálisnak, hogy az esetlegesen fertőző gyerekkel órákig ücsörögjek a többi gyerek között, így kénytelen voltam időpontot kérni magánszemészhez. Mivel fogászaton jártunk már a Róbert Rendelőintézetben és jó tapasztalataink voltak (a fogszabályzós poszttal még mindig tartozom), ezért őket hívtam fel. Már másnapra kaptunk időpontot.
Egy tündéri doktornő vizsgálta meg Pötyit alaposan, kétféle géppel is, látásvizsgálat is történt, és próbaszemüveggel is ellenőrizte a gép eredményeit. Nagy valószínűséggel valamilyen allergiás reakció okozza a tüneteket, és mivel a doktornő elmondása szerint igen csúnya a gyerek szeme, speciális szemcseppet írt fel neki. Egy hónap múlva kell majd visszavinni, hogy megnézze, rendbejöttek-e a dolgok.
Kiderült az is, hogy a néhány éve megállapított enyhe rövidlátása nem romlott (nem úgy, mint a nővérének, aki már mínusz ötös szemüvegnél jár), és továbbra sem kötelező szemüveget hordania (amíg nincsenek panaszai). Ha már ott jártam, megkérdeztem azt is, hogy hány éves kortól javasolt a kontaktlencse használata. A doktornő elmondta, hogy teljes mértékben gyerekfüggő. Ma már olyan jó minőségű kontaktlencséket gyártanak, hogy a napi használatú (eldobható) lencséket akár 12-13 éves kortól el lehet kezdeni, ha a gyerek megbízható (higiénia!). Elsősorban persze valamilyen esemény (sportfoglalkozás) kapcsán ajánlott a viselése, ha a szemüveg nagyon zavarja a mozgásban, de a mindennapos, reggeltől estig való használattal érdemes még várni.
Azért, hogy a gyereknek a sürgős vizsgálatot időben elvégezzék, fizetős magánrendelőbe kellett vinnem...
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.