Építs csodapalotát a gyerekkel!

A kártyák különféle nehézségi fokozatú építményeket rejtenek – a kártya tetején egy mesekönyv-illusztráció formájú rajz, a másik felén pedig egy pontosabb ábra arról, hogy kellene ezt a megadott építőelemekből létrehozni. A mellékelt leírás először az egyedül való gyakorlást ajánlja mindennemű verseny előtt, nem véletlenül. Én felnőtt vagyok, a Kicsi pedig építős gyerek, a 6-12 éveseknek szánt legóautót vagy negyven darabból álló Transformer harcost szédületes sebességgel és hibátlanul építi, a „sima” építőkockákból rakott várai statikailag és esztétikailag is kifogástalanok, tehát valami színmintát is rak beléjük, és nem borulnak könnyen fel. Ezzel együtt az első körben – egyedüli gyakorlás – először megbukunk mind a ketten.

Én vagyok az egyszerűbb eset, a térlátásom nem épp kifogástalan, egy szemmel ritkán lesz valaki 3D tervező. A Kicsi pedig egyelőre nehezen emeli be ezt a stílusú rajzot, ahol a legóktól eltérően csak a kész építmény látszik, egy – azt hiszem axonomikusnak nevezett – ábrázolásmóddal. A harmadiknál esik le neki, hogy a téglatest bizonyos szögből kockának is tűnhet, ami a rajzon „magasabb”, az lehet akár egyforma magas is a valóságban. Segítenek viszont a színek – a különféle formájú építőelemek eltérő színűek ugyanis. Na, erre már csak figyelni kéne, kisfiam.

Ha ezen túljutunk, már lehet játszani. A legkönnyebb váracskák néhány elemből állnak, tehát lehet párhuzamosan építeni a kihúzott kártya alapján (az építőelemek száma ugyanis véges), a nyertes az, aki előbb kijelenti „kész” és az elkészült mű – amit a mese-illusztrációs kártyaoldala alapján készít el – megegyezik a kártya hátoldalán lévő axonometrikus rajzzal. Könnyítésül bevallom, mi mindjárt az axonometrikus rajzzal kezdünk először, mert a Kicsinek egyelőre ez is feladat, bizony.

A bonyolultabb várakat - idősebb gyerekekkel – a szabály szerint szintén egyszerre, időre lehet építeni a középre helyezett feladatkártya alapján, és persze változatlanul követelmény a hibátlanság – a játékszabály amúgy elfogadja az ugyanúgy kinéző, de nem egészen ugyanolyan összetételű várat is. De talán a legérdekesebb a „Mester és tanítvány” verzió: ezt bevallom, még nem tudtam kipróbálni (mert inkább nagyobb gyerekekkel jó próbálkozni), amikor a kártyát tartó egyed háttal ül az építőfelületnek, és szóbeli instrukciói alapján építi fel a „párja” a várat, és 2-3 csapat versenyez az elsőségért. Ezt elvileg lehet csinálni bármilyen építőből is, ha van hozzá a későbbi ellenőrzést lehetővé tevő rajzunk, de nekem még sose jutott eszembe, pedig milyen remek figyelemfejlesztő, sőt csapatépítő eszköz – ha nem eléggé koncentrálunk, akkor meg pont olyan vicces lehet a végeredmény, mint az ismert fülbesúgós játéknál.

Egyetlen dolgon tűnődöm el – az építés bizonyos korban úgy látom, kifejezetten „flow” tevékenység a gyereknek, megszűnik körülöttük idő és tér, annyira elmélyülnek abban, hogy a látott vagy elképzelt építmény létrejöjjön. Időre aligha képes ez a típus elkészíteni egy bonyolultabb építményt, vagy az éretlenebbje dührohamokkal reagálhat, ha kizökkentik. Ezt jó észben tartani, amikor a gyereknek játékot választunk – néhány év is nagyon sokat jelenthet. A versengős-csapatmunkás kisiskolás korosztálynak azonban kifejezetten népszerű lehet, hiszen sokan „nőttek fel” építőkockán, duplón, csőépítőn.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?