Bántják a fiamat az oviban!

Fiam ugyan semmit nem volt hajlandó elárulni az oviról, nem történt semmi, jött a válasz a nap mint nap feltett kérdésre. Az óvónők is hasonló tájékoztatást adtak, bár jelezték, hogy szerintük a gyereknek egyensúlyproblémái vannak, illetve, hogy nem „hallja” meg kéréseiket. Közösen próbáltunk dolgozni az ügyön, legalábbis én úgy gondoltam. A gyerek még mindig nem beszélt az oviról, de sokat volt beteg és utálta az intézményesített nevelést.

Egy év után kezdett olvadni a jég, és néha elmondta, hogy bizony a volt legjobb barát és annak haverja rendszeresen bántják. A problémát jeleztem az óvónőnek és kértem, figyeljenek oda, s oldják meg a helyzetet. Sok minden nem változott… Ezen a nyáron odáig fajult a helyzet, hogy a szünetben (!) azt hallgattam, ha ezt vagy azt eszik, vagy fut, vagy edz, akkor le tudja-e győzni a két gyereket.

Megígértem neki, ha még egyszer előfordul, hogy bántják, beszélek a fiúk szüleivel. Első nap az óvodában azzal jött ki a csoportból, hogy bántották. Kérdeztem az óvónőt, tud-e róla, mire ő ismét nemmel felelt. Közöltem vele, hogy mi történt a nyáron, és sajna elfogyott a türelmem, beszélek a szülőkkel. Ő helyeselte az ötletet.

Aztán eljött a mai nap. Megláttam az egyik gyerek anyukáját és dühtől remegve, de normális hangnemben elmondtam neki, hogy a fia az enyémet molesztálja, és nem szeretném, ha még egyszer egy ujjal is hozzá nyúlna, mert ha ennek nem vetnek véget, beszélgetnek el a gyerekkel, tovább lépek. A fiam nem bokszzsák! Anyuka hápogott és azt állította, ő erről ő nem tud semmit. (persze, hiszen már egy éve szóltam, azóta meg folyamatosan… gondoltam.)

Anyukát ott hagytam, bevittem a gyereket, és elmondtam a másik óvónőnek, hogy akkor megtörtént a beszélgetés az anyukával. Milyen beszélgetés, ő még csak a problémámról sem tud, egyébként a fiam sem egy szent és hogy jövök ahhoz, hogy az ő dolgukba beleavatkozom.

Erre csak úgy tudtam reagálni, hogy megmondtam, hogy a párjának elmondtam mindent, az, hogy nem működik egymás között a kommunikáció, sajnálatos, ha pedig minden nap rákérdezek, hogy renden volt-e minden, miért kapom azt válaszul, hogy persze, nem volt semmi gond (akkor elhittem, hogy semmit nem mondtak a verekedős anyukájának).

Mennem kellett, de alvás időben visszamentem, mert bántott a dolog. Azt kaptam, hogy: fölösleges egymással veszekednünk nekünk szülőknek, ha a gyerekek vígan játszanak. Nem voltak verekedések, mert ők egyből leállítják azt (a fiam ara a kérdésre, hogy mondtad-e , hogy bántanak, a válasza az volt, igen, de nem figyeltek), a fiam soha nem panaszkodott, az ő dolguk a rendcsinálás, a fiam keresi ezeknek a gyerekeknek a társaságát. Közöltem velük, hogy a gyerek utál oviba járni, állandóan beteg, sokszor volt hányása, hasmenése, aminek okát nem találták, szünetekben semmi baja, így azt gondolom, mégiscsak lelki eredetű a probléma. Mivel gondjaim megoldásához segítségre nem találtam, ezért valóban nekem kellett kézbe vennem a dolgokat. Annál meg, hogy minden rendben volt, ezentúl részletesebb beszámolót szeretnék.

A fiam pedig büszke volt ma rám, mert kiálltam mellette. Megbeszéltem vele a továbbiakat, és ma volt az első nap, hogy megosztotta velem, mi történt az óvodában.

Ja, egyébként köpködni való pedagógus vagyok magam is, olyan iskolában, ahova SNI-s, hiperaktív és egyéb gyerekek járnak.

anyatigris

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?