Naoki Higashida : Hát ezért ugrálok
A legizgalmasabb mű a 13 éves japán autista fiúé, aki nem beszél ugyan, csak egy jól kitalált táblával kommunikál, mégis összehozott egy sok nyelvre fordított, és haszonnal forgatható könyvet, afféle kézikönyvet autista gyerekekről, kihangsúlyozva, hogy az autizmus sokarcú, és ami az egyik gyereknél vagy felnőttnél jellemző viselkedés vagy tünet, az a másiknál teljességgel hiányozhat, igaz lehet tehát az Esőember, de mégsem minden autista Esőember. A nagy egyéni különbségek és a többszörös szűrő ellenére (a könyv szerzője autista, egy tábla jelrendszerén és a japán nyelv és gondolkodásmód sajátosságain át kommunikálja a világ túlvégére gondolatait, és erre néha nem árt gondolni olvasás közben) a mű azonmód kiváltotta az "aha" érzés David Mitchellből, a könyv brit kiadásának előszavának szerzőjéből, aki úgy érezte, a vadidegen japán srác valamiféle kulcsot adott saját, autista fia jobb megértésében.
Bár a fiú nem tudományos szakember, meglepő élességgel világít rá a közkeletű tévhitekre saját viselkedésének elmagyarázása mellett: véleménye szerint a legtöbb autista nagyon is szeretne más emberek közelében lenni, de mivel se testének, se érzékelésének, se viselkedésének nem ura úgy, mint az átlagemberek, ezért önmagát érzi oda nem valónak, és a "megfelelő" viselkedéssémák híján üldözi ki magát a társaságból, miközben a többi emberrel semmi baja sincs, és kifejezetten szeretné, ha ugyanúgy fejezhetné ki magát, mint mások. A dolog végül is logikus: ugyanezen "inadekvátság" miatt kezdte el idős, nagyothalló nagybátyám kerülni a társasági összejöveteleket (nem értette jól, amit mondtak, ezért kiesett a beszélgetésből), illetve a kommunikáció okozott nehézséget a balesetből lassan felépülő Zemlényi Zoltánnak, a Hoppárézimi! könyv szerzőjének, aki szintén táblával mutogatta el a mondanivalóját, folyamatosan szenvedve attól, hogy sokan úgy vélték, a beszédképessége elveszítése az értelme elveszítését is jelenti.
Naoki Higashida könyve könnyen olvasható, talán az elkészítésének technikája is segített abban, hogy a rövid fejezetek, tömör mondatok áttekinthetőek legyenek. Az egyes fejezetek címe legtöbbször egy-egy kérdés, amit gyakran tehet fel valaki tájékozatlanul autista gyereknek vagy a szüleinek ("Miért futsz folyton el?" "Élvezed a szabad időt"? "Miért nem tudsz soha nyugton maradni?" " Szereted a tévéreklámokat?" "Mi okoz pánikrohamot?"), de helyet kapott a könyvben a fiú két megdöbbentően szép, gondolatgazdag, jól szerkesztett és empatikus novellája, ami alapjaiban rajzolhatja át a fejünkben élő képet az autistákról.
"A föl-le ugrálás tehát olyan, mintha leráznám a kötelékeket, amelyek rögzítették a testemet. Amikor ugrálok, könnyebbnek érzem magamat, és azt hiszem, az vonzza a testemet az ég felé, hogy a mozgástól kedven támad madárrá változni, és elrepülni valami messzi-messzi helyre." (Park Kiadó, 2900 Ft)
Baba a családban sorozat - John C. Carr: Apa születik
Az első könyvnél (Apa születik) világos a szándék. "Ezt nem nekem írták" - mondhatja a fejlett világ tipikus apajelöltje, a harmincas férfi a kismamakönyvek és babablogok láttán- pedig a terhességről, szülésről leginkább ezekből lehet most tájékozódni. A férfiak által, férfiaknak szánt könyvek sok esetben szubjektív, humorkodó beszámolók, bár vannak kivételek,tavaly ajánlottuk például Csermely Gyula doktor könyvét, amely nem nőgyógyászati-szülészeti útmutató, hanem jócskán van benne a "szakmai" infókon kívül személyes beszámoló legifjabb gyermekének születéséről. Ez a könyv pedig egy abszolút "kispapakönyv" férfiaknak, férfiaktól, de a kismamakönyvek felépítése alapján, és az első három évet igyekszik bemutatni.
204 oldalba persze a legáltalánosabb, legtipikusabb történések férnek be dióhéjban, tipikusan elsőgyerekes szülőknek szánt mű. Talán szerencsésebb lett volna a mindkét szülőnek szánt infókból kihagyni párat, és jobban koncentrálni a kifejezetten apáknak szánt tanácsokra , de talán az lebegett a szerző szeme előtt, hogy a célbavett olvasó csak vonakodva venne kezébe nőknek szánt ismeretterjesztő irodalmat a témáról. Így aztán öszvér született: van benne tényleg kifejezetten apáknak szóló információ -elég jól dolgozták fel a szülői szerepek változását és lehetőségeit, a korlátok felállítását, az "apás" játékok szerepét a családi életben, vagy a házasságban, párkapcsolatban előforduló problémákat, esetleg otthoni munkamegosztásról szóló infókat is. De mintha kissé sok szó esne babaholmikról, játékokról, a gondozás praktikus oldaláról - ezek nem anya-vagy apaspecifikus ügyek, ahogy a fejlődési állomásokról is számos helyen lehet olvasni. Mindenképp pozitív vonása azonban a könyvnek, hogy minden fejezetben számos "apavallomás" szerepel az adott témával kapcsolatban: néhány mondat valódi apáktól, valódi tapasztalatokról. Ezek az igazán különleges vonásai a könyvnek, amiért érdemes beleolvasni. Dicséret a szerzőknek azért is, hogy minden számszerű konkrétumot (pl szülési szabadság, ellátások, kórházi körülmények) vagy utalást termékekre, gyártóra (kiságyak, kocsik, kelengyeköltség, játékgyártók) igyekeztek a legteljesebb mértékben a magyar viszonyokra alkalmazni, a mechanikus fordítás helyett. (Alexandra, 1999 Ft)
Baba a családban sorozat: Marcie Jones - Sandy Jones: Kérdések és válaszok az altatásról (Hogy a baba és a család is jól aludjon)
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.