Terhesnapló 14: Négy órát vártam a dokira a kórházban

terhesnapló
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 04. 07:00
30. hét

Végre megint mehettem ultrahangra, már nagyon vártam. Szerettem volna megtudni, minden rendben van-e odabent, mekkora a baba, és hogy az „úgy tűnik, fiú” valóban fiú-e, mert a bizonytalanság ott motoszkált az agyamban. Sikerült megszervezni mindent, senki nem lett beteg. A nagyok elmentek oviba, a Kicsit elvitte anyukám, és mivel csak 11-re kellett mennem, volt másfél órám „szabadon”, így nekiestem a konyha takarításának, most vagy soha alapon. Ment is minden, mint a karikacsapás, indulás előtt 10 perccel néztem az órára, hogy hoppá, menni kell, és még le sem ültem, na de majd a villamoson. Itt már éreztem, hogy gond lesz, délelőtt 10-re kikészültem, de a tiszta konyha és a nyugodt munka kárpótoltak. Aztán a nap folyamán négy órát ücsörögtem még a hideg padon a dokira várva, estére megint moccanni se bírtam. Hát, ez már csak ilyen.

Időben értem az ultrahangra, és szerencsére a 12. heti ultrahangos szimpatikus orvos fogadott. Igaz, kicsit szét volt szórva, mert köszönés után megkérdezte, hogy nőgyógyászati ultrahang lesz-e. Én néztem rá bambán, hogy neem, ő visszanézett és elnézést kért, jót mosolyogtunk. Nagyon alaposan megnézett minket, és bár várták a műtőben meg bejött egy másik orvos is, képes volt a kedvemért hosszasan keresgélni a baba nemére biztosan utaló szerveket, emellett minden egyes részletet külön mondott nekem, hogy mit lát. Nagyon jó élmény volt így mozizni a babócát. Jó és megnyugtató érzés volt, hogy bár más dolga is van az orvosnak, most éppen velem foglalkozik, és bár siet, engem maximálisan ellát. Így megcsodáltuk a talpacskáit is, és mondta a doki, hogy integet a kezével neki, nézzek oda, a fejét pedig milyen gyorsan forgatja ide-oda! Természetesen az árulkodó jeleket is megleltük, így most már biztosan mondhatjuk, hogy fiú lesz! Örültem, így a Középső is megnyugodhat, javulnak az arányok. Érdekes, negyedik gyerek, de több szempontból is első: első, akinek tudom a nevét születése előtt, és az első, aki nagyobb egy héttel a 30. héten (1600g). Ilyen még nem volt nálunk, mindegyik kisebb volt mint „kellett volna”, most kiderült, ilyet is tudunk! Sajnos képet nem kaptam, mert kifogyott a papír a gépből, de ezen fenn sem akadtam. Vidáman távoztam az ultrahangos rendelőből, hogy megkeressem a dokimat.

Már örültem, hogy milyen hamar végeztem az első felvonással, hátha az orvosnál is szerencsém lesz – de nem így történt. Még négy óra várakozás következett, mire elhagyhattam a klinikát. Szerencsére más kismamák is vártak, így tudtunk kicsit beszélgetni, főleg találgattuk, hogy mikor lesz szabadságon kedvenc orvosunk, mert mindenkinek kicsit más információi voltak a dologról. Nagy sokára bejutottam, és szerencsére ő is mindent rendben talált. Lezongoráztuk a következő időpontokat, és tisztáztuk a szabadságot is. Mint kiderült, augusztus 11-től megy el, amikorra én ki vagyok írva! Most szurkolhatok, hogy meginduljon a szülés pár nappal előbb, bár az eddigi tapasztalat alapján esélyes vagyok a túlhordásra. A doki mondta, hogy mindig jó kezekben leszek, de ő sajnálná, ha lemaradna a nagy eseményről. Aranyos volt, hát, én is erősen sajnálnám. Bízom abban, hogy negyedik gyerek, és talán nagyobb súlyú lesz, előbb ki akar majd bújni.

Engem mindig elkeserít, ha rádöbbenek a korlátaimra. Azt, hogy este már felsöpörni se bírom a vacsoramaradékokat az asztal alól, kezdem megszokni. Most viszont találtam még valamit, amit szülésig már biztos nem vállalok be még egyszer. A nagybevásárlást. Gyorsan elmentem még a Kicsivel, mert egy gyerekkel azért könnyebb, mint hárommal, és igyekeztem mindent beszerezni, ami a következő pár hétben kellhet. Meglepődve konstatáltam, hogy már a „könnyedén sikló” bevásárlókocsi üresen (a Kicsivel együtt persze) való megmozdítása is komoly nehézségeket okozott, így a végére már egyenesen kemény hasfájást eredményezett. Cipelni már rég nem cipelek, csak a romlandót, a többi várja a férjemet a kocsi csomagtartójában, de még az egy táskát is alig vonszoltam fel az első emeletre. Megszületett a döntés, ezt mostantól akkor inkább kihagyjuk, marad a sarki bolt a feltétlenül szükségesekkel, illetve a listaírás, és a férjem piszkálása, amikor nem azt vagy nem annyit hoz, amit én elgondoltam. Szegényt már előre sajnálom, azt hiszem, ő is magát!

Barnalány

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.