Terhesnapló 14: Rosszul lettem a cukorterheléses vizsgálaton

Terhesnapló 14: Rosszul lettem a cukorterheléses vizsgálaton

terhesnapló
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 07. 07:00
26. hét

Voltam cukorterhelésen. Eddig szerencsére semmi gondom nem volt ezzel, de kötelező, így túlestem rajta. Ismételten rohanósra sikerült a reggel, mivel este jutott eszembe, hogy cukrot vinni kell hozzá, és hiába megyek reggel 8-ra, ha a gyógyszertárak is akkor nyitnak.

A korábbi három esetben még nem kellett vinni a cukrot, sőt, külön leírást is mellékeltek a vizsgálathoz, ezért nem kapcsoltam már korábban. Sebaj, nekem nyitották a klinikával szemben lévő patikát, így nagyjából pontosan estem be a hosszan kígyózó sorba a labor előtt. A tömeg döbbenetes volt számomra, kicsit pesszimistán gondoltam, hogy ezt bizony elszúrtam, 9-nél előbb esélyem sincs bejutni. Szerencsére a terheléses cukros vizsgálatra jött kismamákat előre vették, egyszerre mentünk be nyolcan, így 8.40-kor már meg is volt az első vérvétel.

Magunknak kevertük be igen pontos útmutatás alapján a limonádénkat. Én bőszen kavartam a nedűt, és roppant büszke voltam magamra, hogy sikerült összeállás nélkül feloldani mindent a vízben. Aztán kiittam (brrr, kevés lett a citrom), és azonosítottam a pohár alján egyenletes, vékony rétegben lerakódott cukrot. Úgy odakötött, hogy nem tudtam felkaparni. Ennyit a profi munkáról. Nos, azért azt hiszem, a kellő mennyiséget biztosan megittam. A következő két óra gyorsan eltelt, olvasással, telefonálással, de határozott rosszullét mellett. A korábbi emlékeim ez utóbbiról nem szóltak. Ahogy „leért” a cukor, a baba is rákapcsolt a pocakomban. A második szúráson már hamar túlestem, és gyorsan indultam haza. Útközben próbáltam enni egy szendvicset, de igazán csak az ebéd segített a rosszulléten. Az legalább tökéletesen helyre tett.

A hét nagy élménye volt, hogy úgy érzem: megerősödött a babám. Már határozottan lehet érezni kívülről is a mozgásait, hullámzik a hasam, belülről olyan „emberesnek” tűnik. A férjem már egy ideje érzi, igaz, helyzeti előnyben van. Nem tudom, mennyire van „napirendje” az ilyen kis pocaklakóknak, de a miénknek valahogy így alakul: Minden reggel az ébresztőóra csörgésekor kezdi (én ugye lecsapom és szundítanék még öt percet), és jó 20 percig vagy tovább is rugdalózik. Reggeli torna, ugyebár. Napközben kevésbé aktív, egy-egy mozgássorozat evés után vagy amikor leülök pihenni egy percre. Délután valószínűleg nagyot alszik, este 11 tájban viszont újra jön a „nagy tánc” (ez néha fél 12 vagy éjfél), azután mindketten alszunk reggelig. Jó ez a kiszámíthatóság, ebből eddig 1-2 nap volt kivétel az utóbbi néhány hétben, amikor kevesebbet mozgott, gondolom, néha beiktat egy „pihenőnapot”.

Már nagyon szerettem volna, ha a gyerekek is megérzik, ahogy rugdal a kistesójuk. Igen ám, de a jelek arra mutatnak, hogy ő odabent ezt annyira nem szeretné. Persze, visonganak egész nap, és még tapogatnak is! Ha érzem, hogy esemény van, és valamelyik gyerkőc a közelben van, gyorsan odahívom, és felszólítom a kézrátételre. A gyerekek kíváncsiak és nagy lelkesen jönnek is. A baba is megérzi, és azon nyomban abbahagy mindenféle helyzetváltoztatást. Meglapul és kivár. A kicsik meg türelmetlenek, néhány perc után feladják. Amint elveszik a kezeiket, jóleső rúgás érkezik belülről. Így ez az élmény eddig a nagyoknak még nem adatott meg, a Nagy már rendesen el is van keseredve miatta. (Én már soha nem fogom érezni a rúgást!) Egyedül a Kicsinek volt szerencséje eddig, neki is egy véletlen folytán. Az időzítés tökéletes volt: amint hozzáért a pocakomhoz, abban a pillanatban és pont ott rúgott a baba. A Kicsi rögtön elkapta a kezét, de nevetve ismételgette: Rúg! Rúg! Persze többet nem kapott, ennek ellenére ha hozzányúl a hasamhoz, közli velem: rúg! Hát, igen, csak épp nem most. Azóta a póló alá bújtatott játékbabák is rúgnak „pejsze”. Csináltunk néhány fényképet, és a Kicsi is a hasamra tette a fejét. A baba a nyomást elég erős atrocitásként élhette meg, mivel hatalmasat rúgott a Kicsi fejébe. Ismét egy pont neki, ezután nyugi volt, a nagyok megint lemaradtak minden izgalomról.

Anyák napját ünnepeltük vasárnap. A nagyok már az oviban csináltak ajándékot, így azt szerdán megcsodálhattam, de reggel sok-sok puszival ugrottak a nyakamba. Virágot is kaptam, három külön rózsát – a férjem nem kis erőfeszítésébe került a beszerzése, de mindenki örült. Ennek ellenére nehezen indult a nap, nagyon rosszul lettem a misén, ami egész délelőtt tartott, és csak a „ne kelljen főznöm ajándékképpen” eredményeként elfogyasztott kóla és hamburger kombináció hatására lettem jobban. Délután az unokatesómék voltak nálunk, jó volt velük találkozni, és mikor elmentek, én készültem a fürdetésre, a gyerekek pedig csendben angyalmódra játszottak. Épp filozofálni kezdtem a napon, meg az anyaságon igen ritka idilli állapotomban, amikor jött a Nagy, hogy a Kicsi bizony becsurgatott, és kitörő örömmel páros lábbal ugrál a pisiben a parkettán. (Lecserélte a macinacit szoknyára. Minő öröm.) Amikor odaértem, széles vigyorral hallgatta, ahogy cuppog. Én meg nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, de inkább nem dramatizáltam túl a dolgokat, és nekiálltam a felmosás-fürdetés folyamatnak. Igen, anya vagyok, és ehhez ezek a dolgok is szervesen hozzátartoznak. Semmi csüggedés, anyukák, mi tudjuk, hogy a puszik mindig többen vannak!

Barnalány

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.