Össznépi zsák helyett érdemes minden gyereknek külön rohamcsomagot készíteni (fejenként egy neszesszer például remekül megfelel a célnak). Egyrészt az épp oviban lévő nagycsoportos cuccait felesleges magunkkal cipelnünk a kistesó délelőtti Ringató-foglalkozására csak azért, mert rohantunkban nem volt érkezésünk kipakolni a közös táskából az elsőszülött holmijait. Másrészt ha az állatkertben a család egyik része a sisakos kazuárokat, a másik fele ellenben a Nemzeti Bonsai Gyűjteményt kívánja megtekinteni, így mindkét szülő könnyen magához tudja venni a hatáskörébe tartozó gyerek(ek)kel kompatibilis menetfelszerelés(eke)t.
Pelus
Ökölszabály: gyerekenként minimum két darab. Akkor is, ha délutáni sétára indulunk, és a kicsi hónapok óta kizárólag napi egy alkalommal, kora reggel kakil. Én is hallgattam már az ördög sugalmazására, hogy „elég lesz az az egy pelenka” – jutalmul a gyerekkönyvesboltig tartó 25 perces út alatt kétszer rakta tele a pelenkáját a napi dózist egyébként már kipipált, makkegészséges kislányom. Én meg próbálhattam felidézni a tudatalattimba süllyedt csecsemőkori emlékeim közül, hogyan kell a textilpelenkából hátsócsomagolásra alkalmas alakzatot hajtogatni. (De aztán persze azt is átpisilte, pillanatok alatt.)
A babás rohamcsomag további tartalma pelenkázás-fronton a következő lehet:
1) valamilyen pelenkázó-alátétnek alkalmas textília (első gyerek esetében mosott-vasalt biopamut, további gyerekek esetében a másodlagos frissességű kardigánunk. Ha az eldobható pelenkázó-alátétet választjuk, zöldüljünk ki, és ugyanazt a darabot lehetőleg többször is használjuk fel!)
2) kis csomag popsitörlő kendő
3) kis tégely/tubus popsikrém (de csak ha a gyerek feneke hajlamos kipirosodni)
4) egy apró játék (hogy a kicsit lekösse valami, és pelenkázás közben ne hengergődzzön ide-oda, mint valami Gerald Durrell által megénekelt tengeri uborka)
5) fertőtlenítő kéztörlő kendő (ha olyan helyen cserélnénk pelenkát, ahol nem tudunk utána kezet mosni)
6) kis nejlonzacskó (hogy a kakis pelenkát és törlőkendőket legyen mibe csomagolni, mielőtt a kukába dobjuk az egész miskulanciát).
Nálunk a nagyobbik gyerek rohamcsomagjában a vészhelyzet esetén mobilvécéként üzemelő pelenkák mellett egy papírbili-kezdőcsomag is megtalálható, amelynek tartalmáról az előbbi link alatt már volt szó, de a rend kedvéért legyen meg itt is:
1) összehajtogatott papírbili
2) gurigányi szemetes zacskó
3) papírzsebkendők vagy némi wc-papír
4) fertőtlenítő kéztörlő kendő.
Extra tipp 1: ha minden óvintézkedés ellenére is csak útközben eszmélünk rá, hogy nincs nálunk elég pelenka, a babakocsiból viszont megdöbbentő szagok terjengenek, esetleg megpróbálhatunk elvergődni egy Rossmannig. Ők a saját márkás pelenkájukból tartanak két darabonként csomagolt termékmintákat is − vészhelyzet megoldására tett kísérlet esetén tehát nem feltétlenül szükséges egy egész csomag pelenkát megvennünk és magunkkal cipelnünk a korzózás/nagybevásárlás hátralevő részében.
Extra tipp 2: a nadrágpelenka jelentősen meg tudja könnyíteni-gyorsítani az outdoor pelenkacserét (is), feltéve, ha nem követjük el azt a hibát, amit én az első alkalommal, amikor is a játszótéri padba kapaszkodó, büszkén álldogáló gyerekről anélkül húztam le a bugyi fazonú pelenkát, hogy előzőleg felmértem volna annak (mint kiderült, igen gazdag) beltartalmi értékeit. A következmények részletezésétől most eltekintek.
Ruha
A rohamcsomagba készített ruhákból elvileg a semleges, egyszínű darabok az ideálisak (hogy bármelyik darab passzoljon ahhoz, amit épp visel a ded), de azért nem ezzel a szettel kell stílusikont faragni a gyerekből. Őszintén szólva én inkább azokat a ruhákat szoktam ide száműzni, amelyek már eléggé kinyúltak/összementek/kibolyhosodtak, netán soha nem is tetszettek – az a neonsárga dórás felső például, amit a féltestvérünk lőtt a gyereknek a búcsúban, megbecsült darabbá lényegülhet át, ha utódunkat épp most halásztuk ki a pláza díszkútjából. Ha viszont esküvőre, színházba stb. megyünk a gyerek(ek)kel, kivételesen cseréljük elitre a tartalék ruhákat is!
Mifelénk a babás rohamcsomag állandó ruhatartalma egy pár zokni, egy nadrág, egy rövid- vagy hosszúujjú body és egy vékony pamutpulóver. A nagyobbik gyerek rohamcsomagjában egy bugyi, egy pár zokni, egy cicanadrág, egy rövid- vagy hosszúujjú póló, valamint egy vékony pamutpulóver vár bevetésre. Ha a ruhadarabokat nem külön-külön összehajtogatva pakoljuk el, hanem − a nagyobbakat keskenyre hajtva − egészen szorosan egymásba göngyöljük őket, kicsi, helyes, kompakt csomagocskát kapunk.
Extra tipp: Ha gyakran járunk játszóházba vagy valamilyen beltéri kisgyerekes programra, rendszeresíthetünk a csomagokba tappancsos zoknit, esetleg kis helyigényű − puhatalpú-típusú − benti cipőt. (Ha fázós a lábunk, akkor magunknak is gondoskodjunk valami talpalávalóról.)
Játék
Praktikus szempontból elméletileg csak olyan vickek-vackok, bármikor pótolható apróságok jöhetnének szóba, amelyek segítenek ugyan átvészelni egy hosszas sorbanállást, viszont senki sem siratja őket kesssservesen, ha egy óvatlan pillanatban kiesnek a babakocsiból. Ebbe a kategóriába tartozik a kindertojás-kapszula, a színes ruhacsipesz, a kiselejtezett kontaktlencse-tartó, a tisztázatlan előéletű kulcsokból fűzött kulcscsomó, a tönkrement mobiltelefon ésatöbbi.
A gyakorlatban viszont előfordulhat, hogy kicsinyünk mindig és kizárólag csak az általa házi istenségként tisztelt Tádéval vagy Velociraptorral hajlandó útra kelni. Ebben az esetben legyünk különösen előrelátóak: fáradságot nem kímélve minél előbb kutassuk fel és szerezzük be a totem ikertestvérét, majd helyezzük el egy svájci bank atombiztos széfjében. Így, ha Tádé (Velociraptor) netán elvész, a patakokban ömlő könnyeket felszáríthatjuk azzal, hogy a bájos kis kedvenc (fröccsöntött iszonyat) biztosan csak kirándulni ment, és pár nap múlva hazatér – aztán már nyúlhatunk is a telefon után, hogy ékes rétorománsággal hazarendeljük a tartalék hadtestet.
Egy éves koron túl pedig végre sor kerülhet a korábban már említett, gondosan megválogatott Trixi-könyvekre is.
Extra tipp: ha a gyerek cumizik, indulás előtt az önellenőrző lista ezen pontjához érve juthat eszünkbe eltenni a (miért? miért?) játszócuminak keresztelt felszerelést is.
Hordozó
Ha eljutok odáig, erről fog szólni a két-három hét múlva esedékes poszt.
Kéztörlő
Nélküle egy lépést se. A hatalmas kínálatból nekem a Rossmann sajátmárkás Gesicht & Hände Reinigungstüchere a kedvencem, de bármelyikre essék is a választásunk, alkalmazásakor lehetőleg járjunk el zöldanya-módon: ha a kendőnek csak az egyharmadát koszoltuk össze a kitüsszentett Túró Rudi, nem, ahhoz egy egész csomag kell szájcsücsökhöz ragaszkodó fagyi letakarításával, a tisztán maradt résszel átdörgölhetjük például a babakocsi-tálcát, a cipőnket vagy a másik (harmadik stb.) gyerekünk kezét.
Részemről a DM-ben kapható, szintén sajátmárkás, egyesével csomagolt fertőtlenítő kendőket is rendszeresen használom kisebb-nagyobb kezek és felületek letakarítására (normális kinézetű nyilvános WC-kben például ezzel szoktam letörölni az ülőkét, mielőtt ráültetném a kislányomat). Az extra csomagolóanyag miatt ez a termék sajnos nem kifejezetten környezetbarát, a bérlet-méretű tasakok közül egy-két darab viszont akár a pénztárcánkban is elfér – mindig tartok belőle ott is, valamint (a rendületlen tömegközlekedés okán) a farmerom hátsó zsebében is. A kézfertőtlenítő zselék − legalábbis hulladék-gazdálkodási szempontból − jobb választásnak bizonyulhatnának, az általam ismertek azonban brutálisan szárítják a bőrt (még talán az Antivi márkájú kézfertőtlenítő spray a legkevésbé).
A zöld mérleget kissé helyrebillentendő: ha sarjunk – az én nagyobbikomhoz hasonlóan – irtózik a nyilvános mosdók légfúvásos kézszárítóinak hangjától, az öko szemlélet jegyében a felkerekedős felszerelés részévé tehetünk egy régimódi textilzsebkendőt is: egy-két kézmosás erejéig kiválóan helyettesíti a törölközőt, tehát nem kell egy adag (a víztől amúgy is szürkés péppé löttyedő) vécépapírt, netán tiszta papírzsebkendőt eltékozolnunk kéztörlés céljára.
Folyt. köv.
Anna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.