Két orvos meg egy szülésznő túrázott rajtam

Eljött a kiírt dátum, semmi. A doki (ugyanaz az orvos) megvizsgált, megpiszkált. Minden oké, menjünk haza, s várjunk. Teltek a napok, eljött a hétvége, szombat volt. Este lefeküdtünk, tévéztünk. Nyolc órakor enyhe méhösszehúzódásra figyeltem fel. Mértem az időt: 8-10 perces fájások. Hívtam a szülésznőmet. Mondta, hogy induljunk, mivel (az orvosomat követtem, s most Szigetváron dolgozott) a kórház arrébb van. Szóltam anyunak, hogy jöjjön át a fiamra vigyázni. A nagyfiam meg volt ijedve. Utólag mondta meg, hogy nagyon féltett engem.

Beültünk az autóba. Nem mi lettünk volna, ha a férjem nem szólalt volna meg, hogy tankolni kell. Ezen már csak nevettünk. A fájások meg csak sűrűsödtek. Félúton szóltam a dokimnak is, hogy elindultunk. Este 10 óra volt, fél 11-re odaértünk. Csönd, béke, nyugalom. Rögtön a földszinten elmentem pisilni. Felmentünk az emeletre, megvizsgáltak, és mondták, hogy igen, a szülés megkezdődött. Közben semmi komoly fájásom nem volt. Viccelődtünk is a férjemmel, hogy ez a gyerek csak ki fog pottyani.

Bementünk a szobámba. Lepakoltunk, átöltöztünk. Halkan, meghitten még eltöltöttünk pár percet kettesben. Az ablakból láttuk, hogy száguldva megjött a dokim. 23:30. A szülésznő is megérkezett. Beöntés, borotva. Várakozás. Hajnali egykor közölték: fájásgyenge vagyok (nekem ezzel konkrétan semmi problémám nem volt). Szurik, infúzió. Semmi. A vizsgálatokkor konkrétan csillagokat láttam. Bejött az orvosom, csóválta a fejét. Közben a pici szívhangjai gyengültek. Kaptam oxigént, ettől ő jobban lett. Még egy szuri. És végre megjöttek a nem csak látható, de érezhető fájások is.

Egyre erősebbek és erősebbek lettek. A szülésznőm figyelte a pici szívhangját, és mondta is, hogy itt valami köldökzsinór-gubanc lehet. Hát az volt. Sehogy se volt jó. Kaptam labdát, nem volt jó. Masszírozta a szülésznő a hátam, még jobban fájt. Így hát visszafeküdtem. Szólt az orvosom, hogy kezdjek nyomni. Baromira fájt (de így utólag érdekes módon nem kértem fájdalomcsillapítót) hisztiztem is, erre bejött a főorvos, hogy segítsen-e. Mondtam nekik, hogy császározzanak meg, mert ez a gyerek nem akar kijönni. Közölte, hogy ne hisztizzek, ő harminc éve orvos. Én meg épp szülök. Na, mindegy, így utólag elhiszem, hogy kicsit háklis voltam.

Nyomtam, nyomtam. A férjem csak fogta a kezem. Annyit hallottam, hogy szólt, mindjárt vége, kint van a feje. Két orvos meg egy szülésznő túrázott rajtam. Az egyik a hasamat nyomta, a másik bennem turkált, a szülésznő pedig próbálta a gátvédelmet. S végre reggel 5:05 perckor megszületett 3660 grammal és 58 centivel a kisfiam, MIRO. A gond az volt, hogy a köldökzsinór a nyakában volt, és amikor elindult kifelé, visszahúzta. De ez már nem érdekelt.

Az első szülésemhez képest nagyon elfáradtam. Arra sem emlékeztem, hogy elvitték, és a férjem ment utána. Két óra a szülőszobán, és aztán mentünk a szobámba. Ez a szülésem is rövid volt, de fájdalmasabb, utána viszont nagyon könnyen regenerálódtam. A férjem hazament a nagyfiamhoz, én viszont maradtam a picivel még három napot. Aztán megkezdődött a mi kis életünk négyesben...

Niki

Olvasnál még szüléstörténeteket? A Szüléstörténet.hu oldalon kategóriánként válogathatsz a történetek közül a császármetszéstől kezdve a gyors szülésen át a külföldön való szülésig.