„Erre a kérdésre szinte egy lexikonnyi anyagot lehetne építeni pl. A, mint asztalról leesik, B, mint belenyúl a konnektorba, ZS, mint zsinórt teker a nyaka köré.”
– mondja a védőnő.
„Megszámlálhatatlan helyzet állhat elő egy totyogó életében, ami akár balesethez, vagy szerencsésebb esetben balesetveszélyes helyzethez vezethet, ezért ezeket számba venni szinte lehetetlenség. Az is gyakran előfordul, hogy a kicsik maguk hoznak létre újabb és újabb helyzeteket, amire addig senki sem gondolt és ami bizony komoly következményekkel járhat. Ezért most inkább néhány olyan helyzetre hívnám fel a figyelmet, ami körültekintéssel, előre gondolkodással megelőzhető, elkerülhető.
Nem szigorúan szakmai alapon, a saját logikámat követve két csoportba sorolnám a „baleseteket”. Az egyik a komoly következménnyel járó, súlyos egészségkárosodást okozó balesetek csoportja, a másik a „bibis lett” kategória. Természetesen az első csoport az, aminek az elkerülése minden szülő vágya, a másodikat is jobb elkerülni, azonban azokból a totyogó és a szülő is tanulhat, szerencsére nem túl nagy tanulópénz ellenében.
Természetesen a mérgezések, pl. háztartási vegyi anyagok megkóstolása, gyógyszerek „elszopogatása”, szobanövények megcsócsálása, viccesen hangozhat, de kimenetelüket tekintve feltétlenül elkerülendőek. A fulladásos balesetek – ez társulhat étkezéshez, etetéshez, de előfordulhat egy nem megfelelő ruhadarab kiválasztásához kapcsolódóan is –, szintén szomorú következményekkel járhat. Az elektromos készülékek, aljzatok szintén kiemelt veszélyforrások a kicsik számára, ezért érdemes a lakás minden részét (szoba, konyha, fürdő, stb.) biztonságossá tenni. Ehhez számtalan segítséget kaphatunk pl. a vásárláskor a termék gyártójától, vagy az erre szakosodott cégektől, szakemberektől. A lényeg az, hogy mérjük fel a helyzetet, miből lehet baj, GONDOLKOZZUNK GYEREKFEJJEL, majd keressük meg a leginkább „balesetmentesítő” megoldásokat, VÉDEKEZZÜNK FELNŐTTFEJJEL.
Az általam önkényesen „bibis lett” nevű kategóriáról néhány szó. Szinte mindenki tudja, hogy a tanulás, a tapasztalás biztosítja a gyermekek számára azokat a stimulusokat, amik előre viszik, felkészítik az életre. Ezeket a tapasztalásokat nem szabad kihagyni, bár minden édesanya megkönnyezi gyermeke fájdalmát, még akkor is, ha ebből a kicsi azért kapacitál is valamit.
Ilyen tapasztalás éri a picit, amikor megharapja apró éles fogaival saját ujját, vagy az anyai figyelmeztetés ellenére a még teljesen le nem hűtött ételt bekanalazza szájába, esetleg amikor a játék hevében a mama aggódó szavait figyelmen kívül hagyva nekifut a labdának és elesik. Ezek persze fájnak, kellemetlenséget okoznak, de fontosak azért, mert a tapasztalat, a saját bőrünkön érzett fájdalom segít abban, hogy azokat megfelelően értékeljük, majd a következő hasonló helyzetben a döntést, az elkerülést támogassák.
Egy szülőnek tehát a dolga a biztonságos környezet megteremtése, fenntartása, a kicsiknek pedig a tapasztalás és a tanulás” – mondta el Kassai Krisztina védőnő.
Korábban a Bezzeganyán acsevi számolt be arról, hogy gyermeke az ölébe borította a forró levest. A történet ebben az esetben végül szerencsésen végződött, de van, ahol súlyosabb következménye lehet a figyelmetlenségnek. Nálatok történt már apró vagy komolyabb baleset, ami megelőzhető lett volna? Tanultatok az esetekből? Ha megosztanátok a tapasztalataitokat, a [email protected] mailcímre küldhetitek az írásokat – hogy mások is tanuljanak belőle.
Tünde
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.