Fogalmuk sincs az orvosoknak, hogy mi a baja a lányomnak

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 06. 06:00
Egy rövid történetet osztanék meg veletek nagy elkeseredésem közepette. Három gyerkőcöt nevelünk a párommal. A nagylányunk sajnos orvosi „botlások” miatt súlyosan sérült. Sok-sok agyműtét után itthon ápoljuk, nem lát, nem mozog, nem beszél, de hihetetlenül jókedvű. Bár az utolsó műtét alkalmával azzal búcsúzott el a professzor, hogy az a legjobb kilátásunk, hogy egy nap örökre elalszik.

Négyéves kora óta szerencsére nem volt vele semmi komolyabb baj, úgymond felhőtlenül teltek a mindennapok. Egészen három héttel ezelőttig, amikor is a legrosszabbra kellett ébrednem: görcsroham zajlott nála, még sose láttam ilyet, rögtön mentőt hívtam. Ők azt mondták, lázgörcs, 37,8 volt a hője. Kapott kúpot, lázcsillapítót és nyugtatókat intravénásan, a roham viszont nem szűnt. Gyorsan bevitték a kórházba, ahol délelőtt 11-re maradt abba a görcse, amikor is elaludt. Másnap felkerült az intenzív osztályra, mert úgy elaludt, hogy nem lehetett felkelteni sem. Teltek a napok, minden nap azt mondták, hogy nem tudják, biztos lázgörcs-e. Az EEG-je jó, amikor behozták, rossz volt, valószínűleg vírus.

Kedden vitte be a mentő, szombaton nyitotta ki a szemét. Akkor már láttam, hogy a baj nem kicsi, mert nem nyel és nem is olyan a tekintete, mint amilyen volt. A doktornő nyugtatott, hogy semmi baj, már nincs láza sem, az állapota is stabil. Vasárnap viszont újabb rohama volt, ezzel igazoltnak látta a vírus felvetést. Egy hét után lekerültünk a neurológiára. Amikor kikaptuk az intenzíves zárót, a diagnózis megütötte a szememet: "Fejlődés visszamaradás alultápláltság miatt." Hát rögtön mentem tudakolni, hogy ez most mit is takar. A doktornő közölte velem, hogy hát nincs rendesen táplálva, mert le van maradva a korosztályától. Mondanom sem kell, köpni-nyelni nem tudtam. Lehet, hogy nem volt neki világos, hogy egy súlyos beteg gyerekről van szó, vagy nem is tudom. De úgy állt hozzám, mintha nem is törődnék a saját gyerekemmel. Fényképeket kellett mutogatnom, hogy milyen is ő a mindennapokban, mert azt akarták nekem bemesélni, hogy a mostani vegetatív állapota a rendes.

A képeket bemutatván láttam a döbbenetet az arcukon, és megkaptam a nagy orvosi választ egy hét után, hogy nem tudják, hogy mi a baja. Mára eltelt még két hét, és most ott tartunk, hogy több roham után még mindig nincs magánál, csak pislog, láza van, nem nyel, és a főorvosnő közölte velem a héten, hogy teljesen tanácstalan. Bár nem vagyok bent vele non stop, mert segítség híján muszáj nekem vinni-hozni a kicsiket oviból-suliból! De reggel 8-tól 3-ig annyi, amit vele csinálnak, hogy meghallgatják a tüdejét-szívét, és bármilyen kérdést teszek fel, közlik, hogy nem tudják. Könyörgöm akkor minek a diploma?

Szandi

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.