Pár nap híján két hónapja szültem. Logikai alapon ezzel a negyedik terhességem véget ért. Csakhogy ez nem így van, maximum orvosi értelemben. Ugyanis a terhesség összes lelki és fizikai tünete sokkal lassabban múlik el, legalábbis nálam biztosan. Ennek a két hónapnak el kellett telnie ahhoz, hogy a semmiből érkező érzékenység, sírósság, rosszabb esetben idegbaj rendeződjön. Hogy ne legyek az egyik pillanatban feszült, nyugtalan, a másikban enervált és közönyös, a harmadikban agresszív pattogós, a negyedikben depresszív. Ennyi időre volt szükség, hogy elmúljanak a rémálmok, hogy éjjel ne induljon be a mókuskerék, hanem ahogy lehet, azonnal vissza tudjak aludni. Most jutottam el oda, hogy van energiám foglalkozni a testemmel, bár ennek nem minden aspektusa kellemes.
A testvérei is sokat segítenek körülötte, cumit már a legkisebb nagy is be tud tenni neki úgy, hogy nem a tarkóján jön ki, de a nagyobbik fiamat már meg lehet kérni, hogy ébredés után fordítsa át a babát, aki háton még elnézelődik percekig, hason viszont azonnal üvölteni kezd. Erre persze meg kellett tanítanom, de nagyon lelkes és hihetetlenül felelősségteljes kisapuka, szóval teljesen megbízhatok benne, és amúgy is van egy ablak a konyha és Avigail szobája között, amin keresztül kémkedhetek. A lányom pedig hozza azt, amit vártunk, hihetetlen érzékkel nyugtatja meg a húgát, amilyen türelmetlen velünk, annyira türelmes a kicsivel, törölgeti a bukását, énekel neki, az ölében ringatja és mesél neki. A világ legnagyobb boldogsága látni a örömet és békességet az arcán, vagy hallani, ahogy a nagyfiam úgy köszön el, hogy "puszilom Avigailt" vagy hogy a kisfiam odabújik hozzá reggelente. Alig pár kiló, alig fél méter, és mégis az ujja köré csavart mindenkit, ötfős személyi testőrség lesi minden kívánságát és bámul rá szerelmes pillantásokkal. És ez a lehető legjobb életkezdés, amit bárkinek kívánni lehet!
Köszönöm a figyelmeteket, a tanácsokat, a gratulációkat, sokat jelentett a napló és Avigail pozitív fogadtatása!
Meni
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.