A gyártó ügyes reklámkampánnyal használja most ki a második gyerekes kismamáknál fennálló piaci előnyét. A reklámok csattanója, hogy a második gyerekre a kismamáknak megjön az esze, és nem bonyolítják túl az életüket, na meg a gyerekét sem, és az egyszerűbb és jobb megoldást választják mindenben. Természetesen a pelenkában is.
Az egyik ilyen reklámban az elsőgyermekes kismama egy egész szobát teletöltő cuccal indul el a parkba. A szőnyegre kiterítve pakolja a dolgokat, többek között napernyőt, esernyőt, játékokat, több napra elegendő ételt, italt és törlőkendőt. Mindezt a babakocsiba halmozza és elindul, és semmit nem felejt el, csak a gyereket. Ugyanő, évekkel később a második gyermeket egy hordozóba rakja, a zsebébe egy marék rágcsát szór, megragad 2 pelenkát (természetesen Luvs márkájút), és mosolyogva, lazán kitáncol az ajtón a két gyerekkel.
Egy másik kis jelenetben az elsőgyermekes kismama egy étteremben ül, ahol egy a teljes felsőtestét betakaró kendő alatt próbálja szoptatni a babáját. Közben aggodalmasan körbenéz, hogy ki figyeli éppen, ki láthatja meg, ijedt arcába lóg csapzott haja. Pár évvel később ugyanaz a kismama, immáron két gyerekkel, lazán és mosolygósan, csupasz keblén békésen táplálkozó deddel önbizalommal teli arccal rendel a döbbent arcú pincértől. Kisfia konokan néz a felszolgálóra, mintha azt kérdezné: „Hát neked meg mi bajod van?”
A Fertőtlenítés című epizódban, amikor egy kislány meg szeretné fogni a kismama elsőszülöttjét, az anya gondosan fertőtleníti a kislány minden szabadon hagyott bőrfelületét, könyökhajlatát, sőt, még a nyakát is, egy óriási, láthatóan jól használt fertőtlenítő flakonból kinyomva az anyagot. Amikor pedig később a második gyerekkel egy autószerelőnél fizet, a kisbabát lazán a talpig olajos, középkorú szerelő kezébe nyomja, mialatt a pénztárcáját keresi a kézitáskájában, amiből természetesen a reklámozott pelenkamárka kandikál ki.
A “Live, Learn and get Luvs” (Élj, tanulj és vegyél Luvs-t!) szlogenjű kampány többi epizódja itt nézhető meg.
Te is ellazultál a második vagy többedik gyerekre? Milyen szokásaidon változtattál? Gondolod, hogy ezért van, hogy sok egygyerekes szülő képtelen elképzelni, hogy “megduplázza” az egy gyerekkel való tennivalóit, míg láthatóan a legtöbb sokgyerekes is jól boldogul?
Másutt
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.