Ne remegjen már, nem tudom összevarrni!

Ne remegjen már, nem tudom összevarrni!

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 30. 10:30
Kisfiammal 2010. április 19-ére voltam kiírva. A fogantatásának körülményei nem voltak éppen ideálisak, az apukája ugyanis nem vállalta, és lelépett. Szerencsére a családom támogatott, bár a környezet, amelyben felnőttem, erősen konzervatív, és erősen ott volt bennem, hogy mit fognak majd szólni, ha kiderül a terhességem, stb. Így valamennyire érthető, hogy amikor megláttam a két csíkot a teszten, nem voltam épp felhőtlenül boldog, annak ellenére, hogy természetesen szerettem volna gyereket. A családi „trend” a szülést illetően a következő volt: nagymamám viszonylag könnyen szülte mindhárom gyermekét, anyu viszont megszenvedett velem. Bíztam benne, hogy nagymamámhoz hasonlóan én is viszonylag könnyen szülök majd.

A várandósság ideje alatt szinte semmilyen problémám nem volt, leszámítva a terhességi diabéteszt. Ennek viszont megvolt az az előnye, hogy mivel tartanom kellett a 150 g-os szénhidrát diétát, mindösszesen 5 kg-ot híztam a terhesség alatt. Hányingerem viszont egyáltalán nem volt, és kívánós sem voltam. (emlékszem, az első három hónapban csak azt figyeltem reggelente, hogy rosszul leszek-e? A terhesség vége felé jelentkezett némi kis vizesedés a lábamon, de ez sem igényelt további kezelést. Lelkesen jártam kismama tornára, és egy-két alkalommal szülésfelkészítőre, plusz szülőszoba látogatásra. A szülésfelkészítőn elmondták, hogy ebben a kórházban rutinszerű a gátmetszés az először szülőknél, illetve EDA-t sem szoktak adni első szülésnél, mert ha nem időben adják be, akkor nem fogjuk tudni, mikor kell nyomni.

A dokim elmagyarázta, hogy akkor kell indulni a kórházba, ha rendszeresek a fájások, vagy ha elfolyik a magzatvíz. Így érkezett el április 18-a, amikor is pecsételő vérzést vettem észre. Mivel délutánra abbamaradt, nem foglalkoztam vele különösebben. Másnap, a terminus napján újrakezdődött a vérzés, és nem is maradt abba még délutánra sem. Felhívtam a dokit, hogy ilyenkor mi a teendő, menjek vagy ne menjek, hiszen se fájás, se magzatvíz. Mondta, hogy ez valószínű csak a tágulással együtt járó vérzés, (ilyenről addig nem is hallottam) de azért menjek be, s az ügyeletes vizsgáljon meg. Neki lett igaza: megvizsgáltak, de mivel abszolút semmi fájástevékenység nem volt, hazaküldtek. Az ügyeletes távozóban még megjegyezte: „este úgyis találkozunk”. Magamban nevettem rajta, hiszen annyi olyan történetet hall az ember, hogy 12-24 órákat vajúdnak első gyerekkel, nekem meg egy darab fájásom sincs, kizárt dolog, hogy ebből ma gyerek legyen.

Mondanom se kell, a dokinak lett igaza. Este 10 óra körül éreztem, hogy időnként keményedik a hasam, bár fájdalmat még ekkor se éreztem. Kíváncsiságból mértem az időközöket: 8-10-12 percenként jöttek. Éjfélkor lefeküdtem, de persze aludni már nem tudtam. Fél 2-kor már nagyjából 5 percesek voltak, így szóltam a szüleimnek, hogy szerintem indulnunk kellene. A fájdalom azonban még mindig elviselhető volt. Szerencsére közel lakunk a kórházhoz, így hamar odaértünk, felvették az adataimat, és hívták a dokimat. Megvizsgált, majd kérdezte, hogy elfolyt-e a magzatvíz? Mondtam, hogy szerintem nem, én legalábbis nem éreztem semmi olyasmit. Rákérdezett még egyszer, hogy ez biztos, mert ő nem látja a magzatburkot. Kiderült, hogy csak a baba feje volt annyira nekifeszülve a buroknak, és azért nem érezte.

Burokrepesztés következett, ez már fájt eléggé, majd közölte a doki, hogy ezután a fájások erősebbek lesznek. Kicsit durva volt, mert az addig elviselhető 5 percesekből hirtelen brutál erősségű 2 percesek lettek, de próbáltam csendben vajúdni. A szülőszobában volt egy ágy és egy gumilabda, ez utóbbit kipróbáltam, de nem jött be, ugyanúgy fájt minden. Akkor volt a legjobb, ha sétáltam, így kevésbé fájt. Nem piszkáltak, a doki azt mondta, szóljak, ha úgy érzem, nyomnom kell. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egy idő után már nagyon szerettem volna túl lenni rajta, és szóltam, hogy nyomnék. A doki megvizsgált, és közölte, hogy még nem lehet, nincs elsimulva a méhszáj. Fölfektettek az ágyra, és mondták, hogy öt fájást bírjak ki az egyik oldalamon, és ötöt a másikon. Ez volt a legrosszabb, hogy mozdulatlanul kellett maradni. Kétszer-háromszor megcsináltatták ezt velem, majd szóltak, hogy nyomhatok.

Nehéz volt, mert bár nyomtam, éreztem, hogy valami nem jó, nem halad a dolog, hiába segített rá a doki könyökléssel. Egy ponton kb. 1-2 percre leálltak a fájások, aminek én nagyon örültem, hiszen így végre lélegzetvételhez jutottam. A dokim már kevésbé volt lelkes, szólt a szülésznőnek, hogy készítse a vákuumot. Ez volt az a pont, ahol egy kicsit megijedtem, mert hallottam már olyat, hogy vákuumos babák agyvérzést kaphatnak, s emiatt visszamaradottak lehetnek. (konkrétan volt egy ilyen osztálytársam) Ekkor eldöntöttem magamban, hogy: na, ezt nem engedem. Édesanyám, aki velem volt a szülésnél, szintén biztatott, hogy szedjem össze magam. S ekkor mintegy válaszként jött a következő fájás, én csak nyomtam, nyomtam, s éreztem, ahogy a baba feje kicsusszan, majd a következő nyomásra 05.50-kor megszületett Csabi 3500 grammal és 52 cm-rel, 9/10-es Apgarral. (a nyakán és az egyik lábán volt a köldökzsinór) Bevallom őszintén, hogy semmiféle boldogsághormon nem öntött el, csak megkönnyebbülést éreztem.

A babát nekem csak egy pár pillanatra tették a hasamra, aztán odaadták anyunak, majd elvitték fürdetni. Viszont kegyetlenül fáztam, gondolom a vérveszteség miatt, annyira, hogy szó szerint minden porcikám reszketett. A doki, aki összevarrt, (a gátmetszést természetesen én sem kerülhettem el) rám is szólt, hogy ne remegjek már, mert így nem tud összevarrni. Köszi... Magát a gátmetszést nem éreztem, de a varrást igen. (úgy emlékszem, öt vagy hat öltés volt) A remegésen kívül a szomjúság is kínzott, a magammal hozott két liter üdítőt szinte azonnal megittam. Ezeket a kellemetlenségeket leszámítva összességében pozitív élmény volt a szülés, úgy gondolom, szerencsém volt, hogy az első „fájástól” számított nyolc órán belül már megszületett a kisfiam. Mindenkinek hasonlóan „könnyű” szülést kívánok.

hópelyhecske

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.