Nem állt el a vérzés szülés után

Április 13-ra (péntek) voltam kiírva, de mivel az ultrahangon mindig 2 héttel nagyobbnak mérték a babát, már a 38. hét körül izgatottan malmoztam itthon, hogy mikor megyünk szülni. A párom is készenlétben volt, hogy bármikor hívhatom. De nem történt semmi, a baba jól érezte magát, ficánkolt, rugdosott rengeteget.

A kiírt napon mentünk először amnioszkópiára, ahol megnézték a magzatvizet, hogy minden rendben van-e. Fogadott orvosom nem volt, de a kórházban mindig ugyanaz a doki csinálta a magzatvíz vizsgálatot. Minden rendben volt, kétnaponta ismétlés. Olvastam, hogy ettől a vizsgálattól sokaknak beindult a szülés, hát nekem nem. Mint ahogyan a többi praktikától sem, pedig a bábakoktél kivételével mindennel próbálkoztam. (Soha életemben nem tudtam meginni semmilyen tömény italt, semmilyen kicsi mennyiségben, semmivel vegyítve.)

A vizsgálatok során a doki mondta, hogy szépen nyílik a méhszáj, de ha mégsem születik meg a baba a 41. hétig, be kell feküdni. Így 41+0. napon cuccostól indultunk a kórházba 10 perces keményedésekkel. Rögtön szóltam a dokinak, amikor bementem a vizsgálóba, ő pedig megerősítette, hogy akkor ma szülünk és felküldött a szülőszobára. Mivel teljesen elviselhetőek voltak a keményedések és jól is éreztem magam, a férjemmel lementünk a kórház kávézójába reggelizni, beszélgetni egy kicsit. Közben értesítettük a szűk családot, hogy akció van. Majd szépen, komótosan felbattyogtunk a szülőszobára, a párom pedig hazaszaladt még 1-2 dologért. A szülőszobán felvették az adatokat, kaptam beöntést, lezuhanyoztam és míg vártam, a Szent Péter esernyőjét olvastam (a vizsgálatokra mindig ezzel a könyvvel felszerelkezve mentem, hogy míg várok, ne unatkozzak). Fél 12-kor kaptam ágyat, ahova már a férjem is jöhetett. Szerencsére üres volt az amúgy ötágyas szülőszoba. Mindenki velünk foglalkozott, beszélgettünk, nevetgéltünk, míg én labdán vajúdtam. A fájások olyanok voltak, mintha le akarna szakadni a derekam. Közben 12:30-kor az ügyeletes doki burkot repesztett, ekkor voltam szűk 3 ujjnyira kitágulva. Kaptam oxitocint, amelynek adagját folyamatosan emelték. Ezután a fájások egyre durvábbak lettek, 2 perceseknél már nem volt kedvem nevetgélni… Ebben a kórházban nem adnak edát normál szüléshez, állítólag kevés az aneszteziológus. Így próbáltam lazítani, és nem elveszteni a kontrollt a fájdalom miatt.

16:30 körül már kezdtek egybefolyni a fájások, sehogy sem volt kényelmes. Ekkor felfektettek a szülőágyra, megvizsgáltak. Pár perccel később már nyomhattam is. 17:10-kor végül megszületett Ákos, 3650 grammal és 55 cm-rel. A szülés legfájdalmasabb része az volt, mikor a feje már kinn volt, de egy fájást várni kellett, hogy a teste is kibújjon. Az valóban olyan feszítő, égető érzés volt, mintha tüzes vassal kínoznának. Aztán Apa elment a kisfiúval, míg engem összevarrtak. Négy öltést kaptam, de már másnap, mikor felültem, semmit sem éreztem belőle. Később egyre jobban kezdtem vérezni, éjjel már nem is igazán voltam magamnál. Visszavittek a szülőszobára, ahol a doki újra átnézett belülről. Azt hiszem, ezt betapintásnak nevezik. Semmilyen érzéstelenítést nem kaptam, altatni nem altathattak, mert ettem, ittam előtte. Ez volt a szülés legszörnyűbb része, a két kezemen hat vénát durrantottak szét, mert nem találták a vérvételhez, végül egy aneszteziológusnak sikerült szúrni. Kaptam egy csomó oxitocint méhösszehúzónak (mert kiderült, hogy egyszerűen nem kezdett el összehúzódni a méhem, azért véreztem annyira) és transzfúziót, mert rengeteg vért vesztettem. Másnap délben kelhettem fel, akkor tudtam egy nap után kezet, arcot mosni. Utána már semmi bajom nem volt, simán ültem, sétáltam. A vérveszteség miatt azért még 1-2 hétig elég gyenge voltam, amúgy is vérszegény típus vagyok.

Összességében a szülés maga katartikus élmény volt, az utána levő komplikáció viszont megviselt. A doki mondta, hogy ez a dolog nem lehet akadálya egy következő babának, csak tudniuk kell róla, hogy ez történt az előző szülésemnél.

Mindez egy éve történt, minden rendben van velünk, nem győzöm utolérni a kis energiabombát, és néhány év múlva szeretnénk kistestvért neki.

yudora