Sikít a gyerek, ha a kád közelébe kerül

Sikít a gyerek, ha a kád közelébe kerül

gyermeknevelés
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 04. 10:00
A fürdetés minden este Apa feladata. A kislány mindig jó kedvvel fürdött, ahogy megtanult mosolyogni, hatalmas vigyorral jutalmazta édesapja fáradozásait. Egyik ilyen este a fürdetés közepén hirtelen sírásba váltott a nevetés, és azóta nem is javult a helyzet. Ha a kád közelébe kerül, becsukott szemmel sikítva sír. Pár nappal az első sírás után felkutattam, amit lehetett a fürdetéssel kapcsolatos sírásról. Jótanácsként olvastam, hogy próbáljuk hason fekve a kiskádba tenni, illetve próbáljunk meg együtt fürdeni vele a nagykádban. A hason fektetős módszer már az elején elbukott, hiszen ahogy a kád közelébe vitte Apa, abban a pillanatban lefelé görbült a szája, és sikítva sírni kezdett. A közös fürdetés kábé addig ment, míg a vízhez nem ért a lába. Természetesen odafigyeltünk arra, hogy a szokott hőmérsékletű legyen a víz. Másfél héttel később az oltások miatt a háziorvosnál jártunk, és neki is felvetettem ezt a problémát. Mivel a doki már máskor is ellátott hasznos tanácsokkal, reméltem, közösen megoldásra találunk. A doktor néni azt javasolta, 2-3 napig ne próbálkozzunk semmivel, mert ha rossz élmény kötődik a fürdetéshez, akkor kell ennyi idő, hogy elfelejtse. Se 2-3 nappal, se újabbegy1 héttel később nem változott a helyzet. Vasárnap addig eljutottunk, hogy bele tudtuk tenni a vízbe, és pár percig mosolyogva elvolt Apa kezében. Aztán, mintha fény gyúlt volna elméjében, hirtelen újra sírásra, sikításra váltott. Szerencse, hogy a fürdőben padlófűtés van. A kád kilépőjére törülközőt terítek, arra pelenkát. És ott csutakolom le a leányzót. Számomra kényelmetlen a földön ücsörögni, de még mindig jobb, mint az a keserves sírás, ami ebből a 3,5 hónapos kislányból ki tud törni. Nektek van ötletetek, mit tehetünk még? Lhunara



Nyígok egy kicsit, mert jólesik. Fáj a hátam, a derekam, és már előre utálom az estét. Laura ugyanis három hete nem hajlandó a kiskádban fürdeni.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.