Meddőségi napló: A doki jött, lőtt, és már ott sem volt

Ahogy ígértem, leírom az utolsó inszeminációs tapasztalatomat. Kezdem azzal, hogy én eredetileg nem is akartam megcsináltatni. Úgy voltam vele, hogy a lombik küszöbén az inszem felesleges időrablásnak, energiapazarlásnak tűnt. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ezzel hű, de nagy esélyt adunk annak, hogy megússzuk a lombikot, inkább a spontán próbálkozásnak szavaztam volna bizalmat. De a férjem azt kérte, hogy mivel pénzbe nem kerül, nem fájdalmas vagy kellemetlen különösebben, szánjuk még rá azt a pár órát, hátha szerencsénk lesz. Másrészről ugye a lombikos orvos azt mondta, hogy talán a negyedik javasolt inszemet el tudja intézni, hogy ne kelljen megcsinálni, de a harmadikat azért jó lenne. Hát akkor legyen.

A további ultrahangozás és a hormoneredmények mind arra utaltak, hogy tankönyvi pontosságú, vagy talán még az előtti ovulációra számíthatok. Végül a 12. napon (a megatüsző addigra már 19 mm volt, ami szuper minőséget jelzett) este kellett beadnom magamnak a tüszőrepesztő injekciót.

Aznap este még együtt voltunk a férjemmel, biztos ami biztos alapon. Másnap este egyik percről a másikra hirtelen elég szarul kezdtem érezni magam. Kb. mintha megjött volna a menstruációm, megfájdult a derekam, a hasam, és úgy általában nagyon rossz lett a közérzetem. Olyannyira, hogy erős késztetést éreztem, hogy minden lehetséges padra, székre leüljek pihengetni egy kicsit, miközben a barátnőmmel próbáltam volna sétálgatni a városban, az utolsó jeruzsálemi estéjén. Ebből a szempontból nem volt valami fényes az időzítés, de mivel az inszeminációt másnap reggelre tűzték ki, tulajdonképpen örültem, hogy ebben a hónapban sikerült majdnem pontosan belőni az ovuláció időpontját. Hogy a tüszőrepesztő injekció hatott korábban, mint az előírásos 36 óra, vagy spontán tüszőrepedésem volt-e, az nem derült ki pontosan, én az utóbbira tippelek, de kb. mindegy.

Csütörtökön kora reggel berohantam a kórházba a mintával, majd felvettem a barátnőmet és a csomagjait a szállodában. Négy napra jött meglátogatni minket, az utolsó napján egészen különleges programot biztosítottam a számára, mert egy nagyon finom és kellemes kávéházi reggeli után magammal rángattam a kórházba az inszeminációra. Én élveztem a társaságát, ő meg jót mulatott a spermalabor falát díszítő képen, amit megosztok veletek is. Vidám dolog ez az inszemináció, ha az embert egy jóbarát kíséri el. Miután kiderült, hogy a minta minősége és mennyisége megfelelő, átsétáltunk a női klinikai részlegre, és ahogy leültem a folyosón lévő székekre, már hívtak is. Bent a vizsgálóban vártam az orvost, ahogy ez itt szokott lenni, de egyszer csak bejött a nővér, hogy elnézést kér, de az orvosnak nagyon kell rohannia, problémát jelentene-e, ha már a vizsgálóasztalon várnám az orvost. Természetesen nem jelentett problémát, a szituáció ennél morbidabb már úgyse lehetett volna, hát elhúztam szépen a függönyt, nekivetkőztem, szép kényelmesen beállítottam magamnak az ágyat, aztán egyik kezemben a telefon, másik kezemben a minta. Merthogy azt nem szabad letenni az asztalra, a kézmeleget jobban szeretik. Itt már erősen Woody Allan-film hangulatom volt, lesz min röhögni évek múlva.

Pár perc várakozás után berobbant az orvos, nagyon kedvesen bemutatkozott, miközben villámgyorsan átfutotta a papírokat, kezet mosott, és közben mind a kettőnknek leesett, hogy ja, igen, ő csinálta az első inszemet is. Magabiztosan mosolyogva közölte, hogy a három a szerencseszáma, szóval legközelebb tuti a szülőszobában találkozunk, pillanatok alatt elvégezte a dolgát, majd elnézést kért, és már ott sem volt. Később a barátnőm röhögve mesélte, hogy látott egy szakállas, nagyorrú, egyfolytában mosolygó orvost, aki beszáguldott az egyik vizsgálóba, két perc múlva átszáguldott egy másikba, aztán onnan is ki, egy mozdulattal felhajtott a folyosón egy doboz kólát, majd mosolyogva továbbszáguldott. Hát pozitív hozzáállásban és lendületben nem volt hiány. Én pedig a kötelező 15 perces várakozás után úgy másztam le a vizsgálóasztalról, hogy ide se jövök többet, de legalább az utolsó látogatásom jókedvűre sikeredett, ez pedig önmagában fél siker, a többit pedig majd 10 nap múlva meglátjuk...

Meni