A kórházban, ahol született, egy orvos sem mondott semmi plusz információt az előfoggal kapcsolatban, a zárójelentésben is csak megemlítik, hogy "alul jobb oldalon nyálkahártyával fedett fogat láttunk". Ennyi. Minden orvos szerint – akit kérdeztem erről a jelenségről – táltos lesz belőle. De hogy mit is jelent a táltosság? Különleges képességet. Ennyi volt az összes használható információ, amit megtudtam az orvosoktól erről a jelenségről.
Wiki szerint a táltosok sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született.
A néphit azt tartja, hogy sokáig szoptatják, ami Ágoston esetén nem igaz, mert okos gyerek lévén hamar rájött (nem táltos ikertestvérével egyetemben), hogy a cumisüvegből sokkal gyorsabb jön a tej.
Azt tartják még a táltosokról, hogy csendes, szótlan gyermekek, de korukhoz képest rendkívül erősek. Ez teljesen igaz Ágostonra, aki nagyon jó fiú, csöppet sem hasonlít (gyakran) hisztiző leánytestvéreihez.
Ágoston fogát – mert mozgott neki, és elővigyázatosságból, hogy le ne nyelje –, kéthetes korában eltávolították.
A néphiedelem szerint a táltosok életében sorsforduló a hetedik életév, ha eddig ellopták a fogát, nem lett meg a képessége. Ha ebben a korban eltűnt a háztól, „elvitték a táltosok”. Ekkor tanítja ki a többi táltos a mesterségre, így a közösségbe való visszatérésekor már különleges tudás birtokosa.
Nos, kövezzetek meg, de Ágoston fogát véletlenül kidobtam. Sokáig ott őrződött a pelenkázóasztal kis dobozában, ahol a többi babás kegyszer volt, de egyszer csak eltűnt. Én ugyan nem emlékszem pontosan a "kidobás" körülményeire, de tény, hogy a fog nincs meg. Úgyhogy ezúton jelzem annak, aki el kívánná lopni Ágoston fiam táltosfogát, hogy A FOG ELVESZETT.
Algamon
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.