Jaj, odavannak a pulóvereink!

Azzal kezdődött, hogy néhány hete a párom a lakásunkhoz közeli játszótéren hagyott három pulóvert. Akkor jutott eszébe, hogy nincsenek meg a pulcsik, amikor a nagyobbik lányát készült hazavinni, és keresni kezdték a hiányzó ruhadarabot. Leszaladtam, de persze hiába. L. nagyon bánatos volt, a pulcsija zsebében ugyanis ott maradt egy csomag rágó is, ráadásul maga a ruhadarab is nagy kedvenc. A párom teljesen letört, szidta magát, hogy milyen hülye volt, én meg elkönyveltem, hogy oké, ez van.

Már-már feledésbe is merült az egész, amikor a hét végén lementünk a játszótérre. Az egyik padon szépen összehajtogatva ott volt a három pulóver. Mintha csak minket várna. A párom meg is kérdezte a közelben játszókat, hogy ők hozták –e magukkal. De nem. Néztünk egymásra, majd lesz, ami lesz alapon fogtuk a kupacot. Senki nem reklamált, hogy hova visszük a cuccot. A tüzetesebb vizsgálat kiderítette, hogy L. zsebében ott van még a csomag rágó is…

Szóval nem véletlenül voltak ott a pulcsik. Kicsit tanakodtunk, hogy vajon a megtaláló azóta ahányszor lejött, annyiszor cipelte magával a mi pulóvereinket? Nem derült ki, mert nem tudtuk meg, ki hozta vissza.

De ezúton is köszönöm. És nem elsősorban a pulcsikat, hanem azt, hogy kicsit visszaadta az emberekbe vetett hitemet.

Drlucifer