Mégis fontos a családon belüli erőszak

vélemény
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 15. 13:29
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a Büntető törvénykönyvben (Btk.) - közölte a kormánypárt frakcióvezetője pénteken.

"Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. (...) Tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt" - mondta Rogán Antal, aki megjegyezte, a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan célú demonstrációkon, hogy a Fidesz-frakció vegye komolyan a kezdeményezést.

A Fidesz-frakció tehát mégis támogatni fogja a népi kezdeményezést.

Eközben az emberi erőforrások minisztere egyeztetésre hívta a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjét, Halász Pálmát, az Élet-Érték Alapítvány elnökét, valamint a Fidesz női tagozatának képviselőit és Szabó Tímea LMP-s képviselőt, annak érekében, hogy felállítsanak egy munkacsoportot, mely azt vizsgálja hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) szabályozása elegendő-e a kapcsolati erőszak büntetésére, valamint azt, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet fellépni ilyen esetekben, beleértve a megelőzést, a nevelést és a felvilágosítást.

Most írhatnám, hogy köszönjük Varga István. A képviselő középkori nézetei dobták ugyanis az állóvízbe a követ, mit követ sziklát. A hullámok végre elég nagyra nőttek, hogy átcsapjanak a kormány védőgátjain. Mégse köszönöm meg a képviselőnek (akitől még továbbra sem nem hallhattunk/olvashattunk bocsánatkérést).

A nőknek köszönöm és mindazon férfiaknak akik értették és érezték az ügy jelentőségét. A civileknek, az aláírásgyűjtőknek és adóknak, a bloggereknek és persze korántsem utolsósorban a sajtónak, a médiának akik nem hagyták elsikkadni a témát. Köszönöm, hogy felálltatok, hogy szóltatok, hogy a sok cseppből összeállhatott az a bizonyos hullám. Köszönöm az áldozatokért, a nőkért, lányainkért, és azokért a gyerekekért, nőkért és férfiakért akik ma is félelemben élnek, hogy kiálltatok és felháborodtatok, hogy tüntetni is készek voltatok.

Sokszor hallani egy-egy társadalmi vita során az érvet: „gumicsont, minek rágjátok”. Ezért. Ezért rágjuk, ezért szólunk, ezért írunk, ezért beszélünk róla.

Mert néha (tényleg csak néha) a számunkra fontos kérdésekről kiderül, hogy sokakat érdekelnek és időnként még a politikai akarat is meghajlítható.

Akár valóban az áldozatok miatti együttérzés ,akár a sajtó haragja és a népszerűség-csökkenés réme, vagy a szavazatok elvesztése miatti félelme miatt hátrált meg a kormány, a lényeg hogy szavaink mégis érnek valamit, főleg ha sokan, hangosan ugyanazt suttogjuk, mert a sok suttogás kiáltássá állhat össze.

Ha csak egy csepp is vagy a tengerben, itt a bizonyíték,hogy érdemes szólni. Nem gondolom persze, hogy a Bezzeganya kommentelői győzték volna meg a kormányt. Azt gondolom viszont, hogy ha csak egy hajszálnyit hozzátettetek, hozzátettünk az ügyhöz, már megérte szólnotok, mert véleményt nyilvánítani nem csak négyévente lehet és kell.

Remélem a családon belüli erőszak áldozatai érdekében, hogy tényleg elkezdődhet valami előremutató. Talán a változás szele átjárja a jogalkotást, a hatóságokat és a társadalmat.

Center

http://www.hir24.hu/belfold/2012/09/14/fidesz-hatraarc-a-csaladon-beluli-eroszak-ugyeben/

http://hvg.hu/itthon/20120914_Az_Emminek_is_fontos_lett_a_csaladon_belu#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_9_14

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.