A kiskutyát végül a Konyhakert melletti szomszédok fogadták örökbe, körülbelül valóban annyi figyelmet szentelve neki, mint egy kisgyereknek – ki is követelte. Egy dologban azonban a kutyakölyök messze felülmúlta az embergyerekeket. Ha elfáradt, nem kezdett el építőkockákat hajigálni, üvöltve követelni a harmadik túrórudit, nem kezdeményezett verekedést a testvérével, nem ordította már ő sem tudja mire artikulálatlan hangon, hogy nemakarooooom. Ezt a fiam csinálta, amire nagymami-apja is csak azt mondta, fáradt, altasd már el. A kiskutya viszont, ha elfáradt, szépen karikába gömbölyödött a lábtörlőn, és minden faxni nélkül elaludt, nem kellett neki esti mese, nem tologattuk babakocsiban, nem ringattuk fel-alá a nappaliban, nem helyeztünk kilátásba életveszélyes fenyegetéseket, ha nem fekszik vissza rögtön és nem csukja be a szemét.
Falusi nyaraim során sokszor kerültem kapcsolatba kölyökállatokkal. Hordtam nekik a vizet, a kaját, vagy csak figyeltem, hogy bánik velük az anyjuk. Volt körülöttük feladat bőven, az viszont sosem fordult elő, hogy nagyanyám odaszólt volna, eredj fiam, altasd már el a kiskacsákat.
Szóval bevallom, a gyerekaltatás nem a kedvenc feladatom. És nem is értem, aki álmos, miért nem alszik, ez is az alma miatti bünti lenne, a fájdalommal szülöd meg az orcád verítékével keresed mellett? De nincs ilyen hivatkozás a Szentírásban. Akkor miért nem tud annyi baba magától elaludni, ha fáradt? Miért kell kifinomult rituálékat kifejleszteni az összes plüssállattól való elköszönéstől a mindennap elénekelt altatódalon át a félórás-órás ringatásig? Mert különben van ordítás, rohangálás, anyanemakarokaludni meg hiszti a köbön, miközben már majd elájul a fáradtságtól. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de az általam ismert többség inkább ilyen. Tűzoltóleszelkatona, vadakatterelőjuhász, látodelalszik anyuka, de kis Balázs a zúristennek nem akar aludni.
Az altatós rituáléktól egy időben annyira frászt kaptam, hogy inkább totemállatomról, a macskáról vettem példát. Mit csinál az anyamacska? Karikába gömbölyödik, a kiflibe befészkelik magukat a kismacskák, és öt percen belül hortyog az egész társaság. Nálunk is egész jól működött, csak azt nem számítottam bele, hogy az anyamacska nem akar még aznap este vasalni, tévét nézni vagy Excel-táblákban bogarászni, legfeljebb a sanyarúbb sorsúakat hajtja ki a gyomra éjjel egerészni.
Márpedig amikor én felébredtem a rám zuhant kómából, már én is legfeljebb egerészhettem, esetleg mehettem vasalni hajnali háromkor, amíg nem jártam úgy, mint az anyamacska, aki ha kisuppant a kölykei mellől, azok előbb-utóbb nyekeregni kezdtek éles, magas hangon.
Persze, tudom, idő kérdése az egész, mind megtanul aludni, főleg mikor már iskolához kéne időben felkelni, tizenéves korukban meg a többség ki se mászik az ágyból délelőtt tizenegy előtt, bár az elvetemültebb egyedekre még akkor is rárivallsz estelente, hogy marsaképernyőelőlfiam, feküdjmárle, nézzatükörbehogynézkiaszemed, azalváshiánybetegségetokoz. De legalább ringatni nem kell a negyven-hatvan kilójukat, és altatódalra sem vágynak már.
Vagy fene tudja, majd visszasírom én még ezt, amikor csak a Boribont kellett este hatvanszor elmesélni, de itt volt, és nem az órámat nézem még éjjel kettőkor, hogy hol van már az a büdös kölyök, megbeszéltük hogy időben előkerül a buliból, vagy telefonál hogy menjünk érte, esetleg küldjünk taxit, és képesek vagyunk ugyanúgy egész éjjel fent maradni, mint mikor a fogát növesztve nem hagyott aludni senkit.
De akkor sem értem, hogy miért nem tudják azt, amire minden rendes pulikölyök képes.
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.