Az egyenköpeny tényleg jó dolog?

Az egyenköpeny tényleg jó dolog?

center
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 30. 17:00
"Az egyenköpeny szerintem egy jó dolog" - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Az államtitkár szerint meg kell értetni a szülőkkel, hogy nagyon sokat tudnak megtakarítani azzal, ha egyenköpenyt viselnek a gyerekek az iskolában. Hoffmann beszélt arról, hogy "szegény sorban nőtt fel", és gyerekként neki segítség volt, hogy a köpeny eltakarta "a nyolc éve nyúzott blúzát"- írja az origo. Az államtitkár leszögezte, nincs napirenden egy erről szóló rendelet, de ösztönözni fogja ezt a döntést.

Az iskolaköpenyre közülünk is biztosan sokan emlékeznek, hiszen fénykora csak a rendszerváltással áldozott le. A rémes kék nejlon-holmik mellett a köpeny eltűnése előtti időben már lehetett piros, pamut, cseles szabású darabokat is kapni, ám népszerűvé ez sem tette a holmit.

A köpeny a támogatói szerint nemcsak a fiatalok ruháját védi meg, de elrejti a társadalmi, anyagi különbségeket is. A köpönyegellenesek ezt vitatják, hiszen a cipőtől az uzsonnán át ezer apró jel mutatja egyes diákok anyagi helyzetét, és ha nem a márkás pólóval hát majd a lábbelikkel vagy a sportfelszereléssel menőznek a gyerekek. Vannak akik uniformizálásról beszélnek, kockaembereket akarnak a kockaoktatásba – kiáltják félelmüket.

Az államtitkár szerint az az érv is az egyenruha mellett szól, hogy a munka világában, egy bankban vagy egy üzletközpontban is megkövetelik a dolgozóktól az egyenruhát. "Miért kellene attól félnünk, hogy a gyerekek is kitűzzék az iskola jelvényét az egyenruhájukra?" - tette fel a kérdést Hoffmann Rózsa.

Ha a köpeny ismeretlen is más tájakon, az iskolai egyenruha a világ számos pontján kötelező. A nebulóknak ez a fajta egyen-felszerelés talán valóban mérsékli a divat, az anyagiak hatását a ruházkodásban. Egy jó minőségű, és mindenki számára egyformán elérhető (egyforma darabszámú, anyagú) egyen öltözet talán be is váltaná az államtitkár takarékoskodásról szőtt álmait. Ám a köpeny alatti a spórolás nem sokat hozhat a konyhára, hiszen a gyerekek (a kis Hoffmann Rózsa kivételével aki ugye nyolc év alatt sem nőtte ki blúzát) hat éves koruktól tizenhatig bizony mintha húznák őket úgy cseperednek. Nadrágjuk szára, a pólóik ujjai rövidek lesznek rájuk szezonról-szezonra.

Ti mit gondoltok? Az egyenköpeny valóban egy jó dolog? Esetleg egy igazán jó minőségű és olcsó egyenruhát támogatnátok? Netalán mindenki öltözzön úgy ahogy személyisége és szülei tárcája engedi?

Center

http://www.origo.hu/itthon/20120830-hoffmann-rozsa-visszahozna-az-egyenkopenyt-az-iskolaba.html

Archív kép forrása: http://puspokladanyanno.hu/category/ovodak-iskolak/

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.