Kép: Vakmacska
Gyorsan tisztáztuk, a gyereknevelés ezentúl neki már az unoka szeretgetését fogja jelenteni. Így ő aznap este a babával volt, én pedig 3 év kihagyás után elmentem Tankcsapda koncertre. Nem mondom, hogy nem volt furcsa a koncerten ott lenni, főleg, hogy a gyerek etetésének idejét a testem jelezte.
Azóta eltelt néhány év, voltam még néhány Tankcsapda koncert, az egyiken a lányom is a közönség soraiban, régi kívánságát váltottam ezzel valóra.
Az idén úgy indultam a Szigetre, hogy az utolsó percben derült ki, mehetek. Programot sem nézegettem előre, csak az aznapi Tankcsapda koncertet tudtam biztosan. Ahogy átértem a hídon, beléptem a Szigetre, megint megcsapott ismerős érzés, de jó, megint itt vagyok. Látszatra most kevesebben voltak, gyorsan ment a bejutás, karszalag, csomagellenőrzés és már bent is vagyok. Még volt 3 órám a koncert kezdete előtt, eredetileg többet szántam volna Szigetre, de most ennyi jött össze.
Meglepő módon nagyon sok érdekes programot vettem észre. A korábbi évek – szerintem – nagyon jelentős túlkínálatával szemben, feldolgozhatóbb mennyiségű programból lehetett választani. Kezdetként a Petőfi Színpadon fellépő zenekarokba hallgattam bele, ha jó volt a hangosítás még a zene is tetszett. Megnéztem a Lumináriumot kívülről, a Porondsátorban az akrobatákat, akik a mókás mimika mellett hihetetlen profi műsort adtak, egy kicsit a Karinthy novella jutott eszembe. Körbejártam az árusokat, a múzeumi negyedet, utóbbi tavaly a lányomnak nagyon tetszett, és megnéztem egy kicsit a Civil szigetből. Az óriásgitár kiállítás nagyon mutatós volt, le is fényképeztek, na melyik gitárnál? Hát persze, hogy a vörös, Tankcsapda feliratot viselő gitár mellé álltam oda a sok gyaloglástól kicsit elfáradva. A Subscribe koncert után még pont volt idő átérni a közben megtalált ismerősökkel a Pop-Rock Nagyszínpad elé, ahol éppen elcsíptük az ismerős dallamot, kezdődött a Tankcsapda.
Legyen Rock, Itt vannak a Tankok, Dávid és Góliát, Hatalom nélküli rend, M.A.F.V, Ez az a ház. Az egész setlist nincs a fejemben, nagyjából ugyanaz volt, mint az Orczy kertben két hónapja, de a dallamok, a hangok igen. Nagyon ütős koncertet hoztak össze a fiút, és a kezdeti szokatlansága ellenére, nagyon meg lehet barátkozni az új Tankcsapda hangzással. Mármint azzal, hogy három akkordnál több is kijön abból a gitárból.
Külön öröm, hogy a koncert a Youtube-on visszanézhető, illetve ezt a koncertet ott is nyomon lehetett követni élőben és vadul headbangelni/pogózni/csápolni a képernyők előtt.
A két ráadás szám után még megvártuk a Kornból néhány dalt, de nálam nem aratott osztatlan sikert a zenekar. Így a lampionokkal díszített sétányokon visszamentünk a Petőfi Színpadra, ahol Lovasi lépett fel a Kiscsillaggal. Ez már csak levezetés, a zene már csak aláfestés, ahogy a VOLT sátornál a rockdisco, ahol megállok kicsit, ismerősökkel beszélgetni.
Aztán már lassan éjfél, ideje hazamenni.
Anyu azt mondta évekkel ezelőtt, hogy azt hitte, a gyerek megszületésével kinövök ebből a koncertre járásból és a Tankcsapda zenéjének hallgatásából. Abban, azóta közös nevezőre jutottunk (elég hamar), hogy ebből nem lehet és nem is érdemes kinőni.
Sixxty
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.