Éhezik a magyar gyerekek 31 százaléka

kertedi
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 26. 12:00
Egy UNICEF-felmérés szerint a magyarországi gyerekek 31 százaléka él a legnagyobb fokú nélkülözésben. Az UNICEF Kutatási Központjának 10. számú tanulmánya a gyermekszegénységet és a nélkülözés mértékét kutatja az iparosodott országokban. A kutatás során kétféle szempontból dolgozták fel az adatokat.

Az első a Gyermeknélkülözési Index, amely az Európai Unió „Adatok a jövedelmekről és életkörülményekről” statisztikáira támaszkodik. Az Unicef tanulmányának meghatározása szerint egy gyermek akkor tekintendő nélkülözőnek, ha kettő vagy több feltétel nem teljesül rá vonatkozóan a 14 közül, amelyek többek között a napi háromszori étkezés, egy nyugodt hely, ahol elkészítheti házi feladatát vagy otthoni könyvek megléte. A legnagyobb fokú nélkülözést felsoroló országok között Románia, Bulgára mellett Magyarország is helyett kapott 31 százalékos nélkülözési rátájával.

A tanulmány által vizsgált második szempont a relatív szegénység. Ebben a vizsgálatban azokat helyezik előtérbe, akik a saját társadalmukhoz képest vannak elmaradva, azaz a saját nemzetük „szegénységi küszöbe” alatt élnek. Magyarországon ez a szám 10,3 százalék, azaz minden 10. gyerek relatív szegénységben él, így felnőve ők eleve hátránnyal indulnak a társadalom többi tagjával szemben.

A jelentésből, amely összeveti az országok helyzetét, kiderül, hogy vannak kormányok, amelyek jól teljesítenek a gyermekek nélkülözésének leküzdésében, míg mások kevésbé. Lengyelországnak és Szlovákiának például alacsonyabb gyermeknélkülözési rátája van, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a három ország nagyjából azonos gazdasági fejlettségi szinten áll és az egy főre jutó jövedelem is hasonló.

Magyarország mindemellett a negyedik helyen áll a gyerek-, illetve a családtámogatások tekintetében, mégsem hasznosulnak megfelelően a ráfordítások, mondja az UNICEF Magyar Bizottsága.

Az UNICEF Magyar Bizottsága kezdeményezte az Emberi jogi, Kisebbségi, Civil-és Vallásügyi Bizottságánál, valamint az Emberi Erőforrás Minisztériumnál a tanulmányban foglalt újfajta gyerekszegénységi megközelítés megvitatását.

Az UNICEF tanulmányával egybevágnak a Gyermekétkeztetési Alapítvány adatai.

Az alapítvány szerint Magyarországon közel 20.000 gyerek él mélyszegénységben. Ez nem csak azt jelenti, hogy a mindennapi meleg élelem beszerzése is nehézséget okoz, hanem azt is, hogy a gyerekek jövőjének megalapozása sem biztosított: sok esetben már az általános iskolai oktatásból kiesnek.

„Az a gyerek, aki 4-től 11-12 éves koráig nem kapja meg a megfelelő fehérjét, és nem eszik reggel is, délben is, délután is, és este is, az nem tud tanulni” – mondja Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője.

Az állam 2,4 milliárd forintot költ jelenleg gyermekétkeztetésre. A körülbelül 1 millió óvodás és általános iskolás gyerek közül 400 ezer juthat így állami támogatáshoz, közülük 130 ezer étkezhet nyáron is ebből a pénzből.

kertedi

Források: http://unicef.hu/-/elhallgatott-gyerekek

http://www.gyea.hu/

http://tv2.hu/tenyek/cikk/egyre-tobb-gyerek-ehezik-magyarorszagon

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.