Követ festettünk üvegfestékkel

Követ festettünk üvegfestékkel

tünde
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 20. 19:30
Hétéves lányom leült az előzőleg újságpapírral leterített konyhaasztalhoz, elővette a barátaink kertjéből csent két formás követ, én pedig a festékeket tartalmazó dobozt. Kikészítettem az akrilfestéket, kezébe nyomtam az ecsetet, majd magára hagytam, hadd alkosson.

Mire visszamentem, két, üvegfestéktől fénylő sötétkék kő száradt az asztalon. Már épp nyitottam a számat, hogy számon kérem rajta, amiért nem az akrilfestéket használta, aztán rájöttem, hogy nem is feltétlenül baj.

A kavicsfestéshez nem kell sok minden:

- nagyobb, sima felületű kavicsok vagy kisebb kövek
- akril- vagy üvegfestékek
- ecsetek

A kavicsfestés ötlete egy korábban ajándékba kapott, profi munka kapcsán jött:

Tünde kreatív festés

A Kavicsfestés című könyvben is akrilfestéket javasolnak a díszítéshez, de az üvegfestékkel sokkal szebb hatást lehet elérni, mint az elkészült művek is bizonyítják. (Egész kicsi gyerekeknek ne oldószeres festéket adjunk, ők akrilfestékkel dolgozzanak inkább.)

Tünde kreatív festés

Pötyi először lekente az egész követ üvegfestékkel, majd száradás után a kontúrfestékkel pettyezte.

Nehézség: könnyű
Ár: olcsó
Életkor: akár hároméves kortól

Az alapanyagokért köszönet a Hobbyáruháznak.

Tünde

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.