Kétszínű pillangókra vadásztunk

A kétévesem is beszállt azért, de egyelőre hidegen hagyták a szabályok, lelkesen dobálta a két kockát, majd résnyire szűkített szemmel várta, ahogy a fakockák az asztalon koccannak. Amikor (apával együtt) megunta a zajforrást, fogta a műanyag pillangókat és gurgulázó nevetés közepette szerteszét dobálta őket a lakásban.

Miután megnyugodott, a nagyokkal belefogtunk a játékba – a szabályok szerint. A lepkék az asztal közepén, dobunk a dobókockával, így kapunk két színt. A leggyorsabb, aki kiválasztja a kilenc kétszínű lepke közül azt, amelyben a dobókockákon látható két szín szerepel, kap egy korongot, majd visszateszi a lepkét a többi közé. Újra dobunk. A játék hivatalosan addig folytatódik, amíg egy játékos össze nem gyűjt öt korongot.

Mi változtattunk a szabályokon és addig folyt a játék, amíg el nem fogynak a korongok. Értelemszerűen az nyert, akinek a legtöbb korongja volt a végén. További magánszabályt is alkottunk: aki nem a kockáknak megfelelő színkombinációjú lepkét veszi a kezébe, egy korongot vissza kell adnia. (Ebben az esetben a játék időtartama hosszabbodik.)

A lepkés játékot ketten, hárman vagy négyen játszhatják, és nagy előnye, hogy (az eredeti szabály szerint) körülbelül tíz perc alatt lejátszható. Fejleszti a szociális érzéket, a figyelmet, koncentrációt, a gyors reakciókészséget és a differenciálást. Egyetlen dolgot hiányoltam: a más játékoknál mostanában megszokott úti csomagolást: szövetzacskót, kisebb dobozkát – hogy utazáskor ne kelljen a nagy dobozt magunkkal vinni.

Tünde

A tesztjátékot a Magic-Boxtól, a gondolkodtató játékok boltjától kaptuk