Kacag, táncol, dumál - Manka kétéves

De nemcsak másokon kacag, saját maga is képes kieszelni egy csomó mókás dolgot: fejére húzza a vödröt, bodyjába pakolja az ellopott szaloncukrokat és egyéb apró tárgyakat, a múltkor pedig amikor mondtam neki, hogy mindjárt megyünk a testvéreiért az iskolába, szó nélkül felhúzott a fejére egy sapkát és nekiindult. A lépcsőházban kaptam el, a sapkán kívül csak egy harisnya és egy póló volt rajta.

Amint kiteszem a lábam a nappaliból, abban a másodpercben ugrik a helyemre, ölébe húzza a laptopomat, kinyitja a tetejét és az egérrel szakszerűen kattintgat. (Egyszer kitörölt egy már megírt cikket, akkor nem nevettem annyira.) A telefonom billentyűzárját két másodperc alatt kioldja, és időnként a telefon helyett a távirányítót a füléhez tartva járkál fel-alá, miközben fennhangon halandzsázik.

Ha sérelem éri, felméri a terepet, és igazi színésznőként adja elő a hattyú halálát a legközelebb álló családtagnak: legörbülő száj, elnyújtott siránkozás – már teljes mondatokban fejezi ki nemtetszését. Akkor is panaszkodik, ha nem kap elég kaját, vagy ha nem akarja a hálózsákot felvenni este. Simán odajön és krokodilkönnyeket ejtve óbégat, hogy „Apa elvette a csokiiiiit!”

Igen határozott kiscsaj, konkrétan rettegésben tartja a nővéreit. Úgy irányítja őket, ahogy kedve tartja, ők pedig bármit megtesznek a kis zsarnoknak, ugyanis hihetetlen szeretet, hatalmas ölelés a jutalmuk. (És megszűnik a fülsiketítő sivalkodás is, ami nem elhanyagolható szempont.) Öröm úgy felkelni reggel, hogy azt hallom az egyik gyerekszobából: Málniiiii, dejeeeeeee! És az is boldogsággal tölt el, hogy amikor aludni megyünk, Manka végigjárja a többieket és egyesével kiosztja a jóéjtpuszikat.

Az apjába szerelmes. (És vice versa.) Fél pillanat alatt leveszi a lábáról. Főleg, amikor abban a pillanatban, hogy csörren a zárban a kulcs, rohan felé és kiabálja: „Apa, beteszed a dészídíszít?” Ezután következik a Manka az asztalon táncol című műsorszám mindenki legnagyobb örömére.

Annyira muzikális a gyerek, hogy ha (jó) zenét hall, már riszál, rogyaszt, és fülig érő szájjal táncol. Amibe természetesen nekünk is be kell szállni.

Mostanában ő kezdte erőltetni a bilitémát, tegnap például közölte, hogy „Kaki bilibeee”, majd ráült – és sikerrel járt. A folyóügyeit egyelőre még nem képes kontrollálni. Hiába engedtem neki tegnap, hogy pelus helyett csinos bugyit vegyen fel, kábé tízpercenként történt baleset és törölhettem a parkettát. De ezen nem problémázunk, majd belejön.

Pörög, zsizseg, állandóan dumál (mindig eszembe jut a Shrekből az a mondat, hogy „Szamár, jogod van hallgatni, csak képességed nincs), és annyi szeretetet ad, hogy beragyogja a mindennapjainkat. Neki is köszönhetem, hogy erőt adott az elmúlt nyárhoz, és hogy még inkább élni akarok.

Boldog születésnapot, Manka (Kaktusz, a cicusz)!

Tünde