Seholsziget álomvilágában kószáltunk

Seholsziget álomvilágában kószáltunk

állatok
PUBLIKÁLÁS: 2011. november 03. 10:00
A veresegyházi Medvefarmot már unjuk, nemrég két vidéki állatkertet is bejártunk, a budapestiben pedig a múlt héten voltak a gyerekek az iskolával. Olyan helyszínt kerestünk egy családi nap eltöltésére, ahol a kétéves, a hat és féléves és a kilencéves lányaink és mi, felnőttek is jól érezhetjük magunkat, és lehetőleg állatok is vannak.

A Budapesttől 50 kilométerre található nőtincsi Seholsziget Élményparkot kerestük fel, mivel a honlapból azt olvastuk ki, hogy a fenti kritériumoknak eleget tesz a hely. Nem csalódtunk.

Ahogy beléptünk a területre, mintha álomvilágba csöppentünk volna. Míg én a meseszerű, mégis ízléses stílusú házikókon ámultam, a gyerekek apával a kifutók és hatalmas dizájnketrecek felé vették az irányt. Megcsodálták a kakadut, az arany- és gyémántfácánokat, a gatyás tyúkokat, pulykákat, megsimogatták a csacsit és az alpakát, és sétáltak az erdei ösvényen is, miközben a hangszórókból népzene szólt a háttérben.

A Szent Ferenc Kupolában a kemencében pattogó tűz melegében bográcsban készült bablevest, székelykáposztát és kemencés lepényt ettünk, és ha hidegebb van, biztosan lecsúszott volna egy pohár forralt bor is. Az őszi napsütés melegében inkább meglovagoltattuk a nagylányokat: futószáron vezették őket, miközben a háttérben csikók szaladgáltak a domboldalon. A próbalovagláson kívül lehet lovaskocsikázni, élményvonatozni, íjászkodni, és kézműveskedni is, alapáron ezek 500 forintba kerülnek.

Két fajátszótéren is lehet játszani az élményparkban, az egyik a kisebbeknek készült, minicsúszdával és kosárhintával van felszerelve, és labirintusban is lehet kóvályogni, a másikon pedig kézi hajtású fa körhinta, homokozó és dühöngő található, és 3-15 éves korúaknak ajánlott. A Kupolaépületben rendszeresen szerveznek kézműves foglalkozásokat, (november 5 és december 15 között például karácsonyi ajándékokat lehet készíteni),

A gyerekeknek a több órai bóklászás, játszóterezés, lovaglás, állatsimogatás sem volt elég, és mivel kiderült, hogy a kis tó melletti indián sátorépületekben nyári lovastáborokat szerveznek, már megindult a lobbi a következő nyári programért.

A park az év minden napján 10-18 óra között tart nyitva.
Jegyárak:
gyerekjegy (2-18): 500 Ft
felnőttjegy (18-): 700 Ft
családi jegy (2+2): 2000 Ft
nagycsaládos jegy: családi jegy+további gyerekenként 200 Ft

Tünde

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.