A család közvetlen szomszédja megdöbbenve nyilatkozik. A korábban ápolónőként dolgozó Szuhár Jánosné gyermekkora óta ismerte a nőt. „Egy fiatal pár, a gyereknek élt, örültek neki, hisz későn jövő gyerek volt, az anya példásan és odaadással ápolta” – mondta a híradónak. Koraszülött volt a kislány, mondja, és az nem betegség.
A híradóban Csiky-Mészáros Mária klinikai szakpszichológus nyilatkozik. Az ok szerinte lehet „hosszan tartó nagy lelki megterhelés, amikor úgy gondolja az anya, hogy ezt már tovább nem bírja elviselni”. Szerinte olyan, hosszan tartó konfliktusai lehettek a családnak, amiből a külvilág nem vett észre semmit. – „Amit a környezet kívülről esetleg rendezettnek lát, az nem biztos, hogy a négy fal között is úgy van.”
Azokra a kismamákra gondolok, akikkel nap mint nap találkozom. Bármelyikük lehet krízisben, bármikor lehet baj. Talán az a háromgyerekes anyuka, akinek olyan fáradt a tekintete, vagy az mosolygós lány, akivel a zenés foglalkozáson szoktam találkozni. Most már ki lehetett venni a kislánya orrából a szondát, már jobban van. Aztán a saját hároméves fiamra gondolok. De innen már nem merek tovább gondolni.
A rendőrség kezdeményezte az anya előzetes letartóztatását. A következő napokban szakértők segítségével vizsgálják majd meg az elmeállapotát. Szinte azt remélem, hogy kiderítik majd, pszichológiai betegségben szenved. Mert akkor legalább meg lehetne magyarázni azt, ami ép ésszel felfoghatatlan.
Forrás: MTI, hirado.hu
Edina
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.