A harmadik terhességre alig van idő

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 24. 11:00
Futás, rohanás. Bölcsi, ovi, munkahely. Lehetőleg 8-ig érjek be. Hazafelé ugyanez, csak pepitában. Ovi, bölcsi, dzsúdó vagy kosár vagy játszótér. Megint rohanás, hogy ne a kicsit hozzam el utoljára a csoportból, mert az élménytől tutira megébred éjszaka, és akkor a pihenés is ugrott.
'Boys & I' photo (c) 2011, Tanya Little - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

Idegenek, akik megörülnek egy pocakos kismama látványának, megkérdezik, hogy bírod a meleget/frontot/stb. Mire visszakérdezek, hogy miért, az van? Tuti ismerős szitu többedik terhességnél.

Az elsőnél még a párom minden apró lépésemet aggódva követte, meg is kérdezte gyakorta, hogy jól vagy szívem, és a baba is? Sőt a vége felé segített zoknit húzni, cipőfűzőt bekötni. Pihengettem, terhestornára jártam, kenegettem a hasam, hogy ne jöjjenek elő a striák, vagy csak mutatóba pár.

A másodiknál azért jutott még egy-egy talpmasszázs a páromtól, néha egy kis extra lustálkodás hétvégén.

No, de a harmadiknál! Már magam is elfelejtem, hogy terhes vagyok. A párom szinte semmit nem tud erről a terhességemről, az előzőekhez képest meg pláne nem. Azt sem tudja, hogy most sokkal hamarabb elkezdett dagadni a bokám, bár még nem ég a gyomrom (1-1). Sőt néha – bizonyos igen izgalmas, bár elkapkodott alkalmakat leszámítva – azt sem tudja, hogy hol a bokám, és hogy van egyáltalán.

Előfordul, hogy a reggeli fogmosás gondolata is a buszon ülve jut eszembe. A bölcsiben ebédet fizetni, pelust vinni, az oviban logopédiai szűrés délután, hamarabb kell odaérnem, és megint kések reggel a munkából. Futok a mókuskerékben, és amikor már-már feladnám, érkezik egy hatalmas rúgás belülről. És akkor rájövök, hogy milyen szép is ez, és hogy még pár hónap, és végre a kezemben tarthatom. Akkor elmélázok egy kicsit, és rohanok tovább.

zsszilvi

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.