A harmadik terhességre alig van idő

Idegenek, akik megörülnek egy pocakos kismama látványának, megkérdezik, hogy bírod a meleget/frontot/stb. Mire visszakérdezek, hogy miért, az van? Tuti ismerős szitu többedik terhességnél.

Az elsőnél még a párom minden apró lépésemet aggódva követte, meg is kérdezte gyakorta, hogy jól vagy szívem, és a baba is? Sőt a vége felé segített zoknit húzni, cipőfűzőt bekötni. Pihengettem, terhestornára jártam, kenegettem a hasam, hogy ne jöjjenek elő a striák, vagy csak mutatóba pár.

A másodiknál azért jutott még egy-egy talpmasszázs a páromtól, néha egy kis extra lustálkodás hétvégén.

No, de a harmadiknál! Már magam is elfelejtem, hogy terhes vagyok. A párom szinte semmit nem tud erről a terhességemről, az előzőekhez képest meg pláne nem. Azt sem tudja, hogy most sokkal hamarabb elkezdett dagadni a bokám, bár még nem ég a gyomrom (1-1). Sőt néha – bizonyos igen izgalmas, bár elkapkodott alkalmakat leszámítva – azt sem tudja, hogy hol a bokám, és hogy van egyáltalán.

Előfordul, hogy a reggeli fogmosás gondolata is a buszon ülve jut eszembe. A bölcsiben ebédet fizetni, pelust vinni, az oviban logopédiai szűrés délután, hamarabb kell odaérnem, és megint kések reggel a munkából. Futok a mókuskerékben, és amikor már-már feladnám, érkezik egy hatalmas rúgás belülről. És akkor rájövök, hogy milyen szép is ez, és hogy még pár hónap, és végre a kezemben tarthatom. Akkor elmélázok egy kicsit, és rohanok tovább.

zsszilvi