Pont egy ilyen menzesz utáni estére terveztem be egy nagy céges bulit. Természetesen nem akart megjönni időben, úgyhogy irány a drogéria, megvettem a tesztet. Másnap reggel megcsináltam, negatív lett. Pozitív és negatív benyomás is volt egyben, hiszen mit mondanék a kollégáknak, hogy miért nem iszom? A biztonság kedvéért a buli reggelén csináltam még egy tesztet, hiszen még mindig nem történt semmi. Most is negatív.
Akkor biztos nincs baba, gondoltam. A férjem is megnyugtatott: érezzem jól magam, következő hónapban majd sikerül. Mindent megtettem azért, hogy igazán jól érezzem magam. Sikerült is elhessegetni a negatív tesztek élményét, és jól bulizni.
A másnapos napot követően azért még mindig zavart, hogy nem jön meg (5 napja késett ekkor már). A gyógyszertárba lépve olyan tesztet kértem, ami tényleg biztos eredményt hoz (kaptam végre egy tesztet aminek olyan a leírása, hogy meg is értettem hogyan kell tartani, amikor rápisilek). Már hajnalban fenn voltam, nem bírtam várni. A forgolódásomra persze felébredt a férjem is. Mondtam, hogy meg kell most csinálnom, de ő aludjon csak tovább (persze utánam jött és a WC előtt várt).
A leírásnak megfelelően végrehajtottam, amit kell. A kontrollcsíkkal pontosan egy időben megjelent a második csík is. Amikor kijöttem, a sírva kuncogás közben csak bólogatni tudtam neki. Nagy volt az öröm mindkettőnk részéről.
A férjem nem tudta szó nélkül hagyni, hogy már látszik, hogy a mi gyerekünk mennyire jó fej, hiszen képes volt negatív teszteket produkálni azért, hogy anyukája egy utolsót bulizzon az érkezése előtt.
BBVica
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.