Létezik autó, amibe befér három gyerekülés becsukott ajtónál is?

center
PUBLIKÁLÁS: 2011. július 11. 13:00
Autó és gyerekülés. Sok gyerekülés. Nekiduráltam magam, hogy posztot írjak a témában. Mire megszületett, a férjem röhögve hívott: „Találd ki milyen cikk van a Totalcaron?” Mit szépítsek: beelőztek.

photo © 2006 Tim Samoff | more info (via: Wylio)

És nem csak beelőztek, de teszteltek. Élesben. Hátulról. Három üléssel. A cikkük gyakorlatilag kötelező olvasmány a három gyereküléses autóvadászoknak. Azért az én szerényebb képességű postomat megosztom veletek, hátha ebben is akad jó ötlet.

A férjem lakonikus válasza a kérdésre, melyik típusban fér el 3 ülés annyi volt: „Amelyikben különálló ülések vannak hátul is.” Igazság szerint azt hiszem, ezzel meg is ragadta a lényeget, és talán felesleges is több szót vesztegetni témára. Azért én megteszem.

Míg egy olyan családban, ahol valamiért két autót kell tartani, a férfiembernek elegendő bármi, ami gurul és ő maga belefér (vagányoknak tavasztól őszig akár egy robogó vagy motor is), addig a családanyának (pontosabban annak, aki fuvarozza a gyerekeket) minél több gyereket kell furikázni, annál nagyobb gépre van szüksége. És ha nem is a mindennapokhoz, de a hétvégi rokonlátogatáshoz vagy a családi nyaraláshoz már nem árt, ha mindenki be tud szállni a járgányba.

Kezdjük ott, hogy amíg a baba kicsi és háttal van bekötve, szállítható az anyósülésen is, HA kikapcsolható (és kikapcsolt állapotú) a légzsák. Az ember azt hinné, hogy nagy kategóriás autókban, családoknak szánt modellekben ez nem is kérdés. Pedig az. Sajnos kevesebb ilyen (használt) autó van, mint olyan, ahol a légzsák kiiktathatatlan. Ne higgy a kereskedőnek. Simán rávágja, hogy „Persze, hogy kikapcsolható!”. Kússzál be az anyósüléshez és szemlézz. Ha valóban kikapcsolható, nagy piros matrica virít a környéken, ami figyelmeztet, kapcsold ki a légzsákot, ha babát kötsz előre. Ez kb. 10 hónapos korukig remek megoldás lehet. Hátul gond nélkül elfér a két másik, és még egy gumitestű felnőtt is közéjük préselődhet. De aztán a beste kölkök csak nőnek és nőnek.

(Sokszor látom, hogy az autó saját övével rögzített fajtájú nagyobbaknak való ülést légzsák mellett előre kötnek, de úgy tudom, ezt nem engedi a magyar KRESZ.)

Második szempont a keresgélésnél, hogy az ülések hátul mennyire vannak „ergonomikusra” tervezve. Mert tök mindegy milyen széles hátul a hely, ha Mari néni ülepének kényelme miatt jó mélyre készítették, a szélén bukkanóval, azon el fog billenni a belekötött gyerekülés. Barkácsmegoldásként az ilyen „hullámos” ülésre van, aki oda passzoló szivacsot vágat, ami billegés ellen ugyan jó, de mivel nem a kocsi része, nem tudom mennyire biztonságos módszer.

Harmadszorra. A milyen széles az ülés – kérdéskör. Minél nagyobb kategória, elvileg annál biztosabb, hogy egy átlag szék el fog férni. Lemérheted, araszolhatod, becsülheted szemre a helyet, de az biztos, hogy még ha el is fér a három ülés, alaposan meg kell nézni, hogy be fogod-e tudni csatolni őket. Könnyebb a helyzet, ha egyszer rögzíted az ülést és a gyereket a szék saját övével rögzíted. Ha viszont az autó övét kell a széken keresztül-kasul vezetni, fűzni űzni és eztán becsatolni, könnyen szívássá válhat minden egyes indulás (el otthonról – pisilni kell – bolt – másik bolt – körömtörés – csuklóficam – idegroham). Ja, és említettem már, hogy jártam úgy kölcsönautóval, hogy a háttal köthető 0+-os ülést csak trükkök és komoly közelharc árán érte át a biztonsági öv? Gondolom gyereküléshez és kövéreknek nem ajánlják a típust. Erre sem árt előre gondolni, és ne izgasson, ha hülyének néznek, mikor kihúzod az öv összes centijét vásárlás előtt. Ha furán néznek, vesd csak oda: „Anzelm bácsikánk rettentő kövér.”

Ha ragaszkodsz az isofix rendszerhez, könnyen lehet, hogy elveszted a „játék a hellyel” című móka lehetőségét. Mert az isofix pontok bizony nem tűrik, hogy csalj jobbra-balra pár centit. A harmadik ülés pedig jó eséllyel nem fog beférni közéjük. (A Totalcar cikkéből lopott idevágó ötlet az ajtók megbarkácsolása a hely érdekében és a kiálló ablaktekerentyűk és miegymás furnérlemezzel való helyettesítése.)

A megoldást tehát, ahogy férjem egy mondatban összefoglalta, a nagy, soküléses egyterűek (pl.: Citroen Xsara Picasso), vagy az eredetileg inkább teherszállítónak szánt, nagy lapos, széles hátsó paddal bíró autók (pl: Peugeot Partner, vagy Citroen Berlingo) jelentik, ahol sokszor külön mozgatható ülések laknak hátul. Sőt van olyan egyterű, amelyikben minden ülés isofixes, pl.: az újabb VW Sharan, a Renault Espace vagy a Seat Alhambra.

Baromi ronda, de rendkívül praktikus válasz lehet még a gyerekülésvadászok sok kérdésére a FIAT Multipla is (bár neki nagy szépséghibája – a külsején túl – a csomagtartója mérete, illetve miniatűr volta, ami egy nyaralásnál plusz tetőboxot kíván).

Akik háromnál több gyereket szállítanának, azoknak csak az ún. „terroristabusz”-szerű alkalmatosságok jöhetnek szóba. Bármi, amiben min. 7 ülés van, játszik itt. A VW Transporter például a Totalcaros fiúk által is említett szép példa ezen a ponton.

Sokkal szebb (és drágább) megoldás a sokgyerekesek problémáira Peugeot 807, amiben akár nyolcan is elférnek.

Azokban a kocsikban, ahol hátul szükségülésként van plusz két ülés, sajnos nem a legbiztonságosabbak a betoldott helyek, mivel gyakorlatilag a kocsi csomagterében (és egyben gyűrődő zónájában) vannak, de ha kell a hely, hát kell a hely. Ilyenek pl: Opel Zafira, Peugeot 5008, Ford SMax, C4 Grand Picasso. Ráadásul a betoldott plusz ülésekkel a csomagtér itt is megszűnik. És ha utaztál már gyerekkel, tudod, annyi cuccuk van, hogy úgy érzed – te aki régen egy hátizsákkal mentél nyaralni egy hétre –, a fél lakást bepakoltad 2 napra (és tényleg).

Akik pedig nem cserélik le autójukat a fentiek alapján ilyen vagy olyan okból, még mindig nekivághatnak a bababoltoknak a „Melyik a legkeskenyebb gyerekülésük?” harci jelmondattal zászlójukon. Vásárlás előtt azért érdemes megnézni az adott típus töréstesztjeit is. Az ideálisnak tűnő (igazi családi autó) GrandVoyager példának okáért csak 3 csillagos teszttel szerénykedhet. Ha pedig a gyerekülést cseréljük kisebbre, ott sem árt az ADAC, vagy ÖMATC tesztjeit is végigböngészni vásárlás előtt.

És persze, tudom, aki ilyen válogatós járjon inkább BMV-vel (Busz, Metró, Villamos), de a kérdés két gyerek fölött sok helyen felvetődik, és remélem, ti is megosztjátok hasznos tapasztalataitokat a témában.

Center

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.