Ez is benne van a pakliban, ahogy minden más is, jó ha felkészülünk rá egy jó adag humorral és toleranciával, fel-és lemenők irányába is.

Lehet, a te gyereked az ügyeletes szavalózseni már a bölcsiben. A nagyi kedvence, aki gondosan összeválogatja a csokrot és szeret ünneplőbe öltözni. Akinek színjeles a bizije, úri az állása, minden nap telefonál, Kossuth-díjat kap és büszkén mutogatjuk az esküvői képeit is.

Lehet, a te anyád az, akiért irigyel a fél iskola, mert a te uzsonnád a legfinomabb, nem felejti el sosem, mikor kirándultok, mikor kell rajzlapot vinni, kikeresi a núbiai oroszlánt a zsebkönyvből és mukk nélkül veszi tudomásul a betört ablakot vagy a tetkót. Mindig ugrik, ha a gyerekre kell vigyázni, csak akkor szidja a párodat, ha te is épp ki vagy akadva rá, de akkor is inkább békeangyalt játszik.

Vagy nem.

Lehet, a te gyereked az egyetlen, aki belesül a versbe, és csak ő piszkálja az orrát az osztályfényképen. Már csecsemőkorában is ő ordított egyedül, mikor a többi újszülött édesen aludt, és mindenkinek bársony baba bőre volt, csak az övé piros-foltos-ekcémás, és háromévesen úgy érzed, kizárólag ő pisil be minden második éjszaka. Ő hozza haza a kóbor kutyát, és tisztít kutyaszaros cipőt a mosogatónál. Már másodikban kiderülhet, hogy a szorzás nem erős oldala, viszont tornaórán is hasra esik a saját lábában. Minden fényképen fordítva van rajta a pulóver, a barátai elviselhetetlenek, hozzád jár kölcsönkérni, mert elfogyott a munkanélküli-segély, és vagy őt verik a házasságában, vagy ő verekszik. Vagy egyszerűen csak veszi a kalapját húszévesen és azután már csak évente két levél tudósít áldozatos munkájáról valahol Kenyában.

Lehet, a te anyád szeret nagyon, csak éppen mindig elfelejti, hogy A vagy B hét szerint kell a táskába pakolni, és melyik nap kell vinni az úszófelszerelést. Ő az, aki türelmetlenül ordít veled minden reggel, minden kiborult levesből rémdrámát csinál, minősíthetetlenül viselkedik a pároddal, dohányzik, lilára festi a haját hatvanévesen, vagy váratlanul örököl, és felcsüccsen fél évre egy Földközi-tengert járó hajóra, mer’ hogy az jár neki, esetleg az unokára nem vigyáz, csak sátoros ünnepen, mert neki fáj a lába, a keze vagy a lelke. Vagy fogja magát, és ukmukkfukk elhalálozik elsőéves egyetemista korodban, és te meg ottmaradsz egyedül, mint az ujjam.

Jár-e nekik anyák napja? Meg gyereknap?

Szerintem igen. Ha nem pszichopaták, nem módszeresen törekednek életed megrontására – mert azért ez ritka - egyszerűen csak olyanok, amilyenek, saját bőrükből kilépni nem tudók, akkor jár nekik, főleg ha látható, kifejezetten jót akarnak, miközben naponta mászol tőlük a falra, akkor jár. Jellemünk legnagyobb próbája lehet, hogy minden meggyőződésünktől távol esően viselkedő embereket elfogadjunk, csak mert ők a szüleink, vagy ők a gyerekeink.

Vannak, akik egyszercsak megpördülnek, és életünk legfontosabb támaszaivá válnak. Vannak, akik a halálos ágyon bocsátanak csak meg vagy ismerik el, valójában mennyire szerettek minket. Vannak, akiknek csak a hiánya döbbent rá arra, hogy minden hajtépésen, minden vitán, minden napi huzavonán túl volt az egésznek valami értelme, mintha egy láthatatlan kéz hirtelen megfordítana egy szőnyeget, aminek eddig csak a visszáját láttuk.

Vakmacska

A te anyád! Meg a te gyereked!