Jézusmária, mindjárt óvodás lesz a gyerek!

sütike
PUBLIKÁLÁS: 2011. április 20. 12:03
Sütike nevű olvasónk óvónői tapasztalatainak segítségével igyekszik megkönnyíteni az óvodába indulást és a beiratkozási folyamatot.

Tavasz van. Ilyenkor kezdődnek országszerte az óvodai beiratások. Az intézmények nagy részében ekkor nem találkozik a szülő a gyermek leendő óvónénijével. Többnyire az óvodavezető és a helyettese veszik fel a gyermekek adatait (papírokat feltétlenül el kell vinni: születési anyakönyvi kivonat, lakcímkártya, szülők okmányai). Nem árt tájékozódni afelől, hogy tiszta vagy vegyes csoportok működnek-e abban az intézményben, nehogy meglepetés érje a szülőket ovikezdéskor. Ha a szülő ismeri az óvónőket, akkor kérheti, hogy gyermekét (testvérpárt) helyezzék ahhoz az óvónőhöz. Ha viszont nem, érdemes többször belátogatni az óvodába a gyermekkel együtt.

Christmas kindergarten show.photo © 2010 Remus Pereni | more info (via: Wylio)

Az udvaron tartózkodással ildomosabb kezdeni, mert a gyerekek kint szívesebben játszanak, mint bent. A levegőzés 10 és 12 között szokott történni. Érdeklődni kell, hogy az adott intézményben mikor mennek ki az udvarra, és akkor arra az időszakra lehet időzíteni a délelőtti sétát. Tavasz közeledtével egyre többet fognak kint tartózkodni a gyerekekkel a pedagógusok, könnyebb őket megtalálni, pár percig beszélgetni velük. A gyermekkel ezalatt körbe lehet sétálni az óvoda udvarban, meglesni, milyen játékok vannak, és tájékoztatást kérni, hogy az adott csoportnak meddig van a játéktere. Ugyanis általában az udvarok fel vannak osztva a pedagógusok között, hogy a csoportot jobban átlássák játék közben. Elkószálók mindig lesznek, de ha a gyermek már óvodába érezéskor tisztában van ezzel, nagyban megkönnyíti a helyzetet.

Meg kell kérdezni az óvónőt, hogy szívesen veszi-e, ha délelőttönként többször benéztek az oviba, és hogy esetleg a csoportszobát is megtekinthetitek-e. Nem hinném, hogy nemet fog mondani, de illik tőle engedélyt kérni, nehogy egy délelőtti foglalkozást zavarjon meg a látogatás. Érdeklődni lehet a jelek kínálatából is. Fel szokták ajánlani a választás lehetőségét. Jó, hogyha ez is megtörténik szeptemberig, mert addig a gyerek azonosulhat a jelével, készülhet rá, hogy ott fogja várni tanévkezdéskor.

Minden óvodai csoporthoz tartozik egy mosdó és egy öltöző. Hogy ne érje a gyermeket meglepetés, ezeket is lássa, mert más, mint az otthoni. A gyerekek az öltözőszekrénynél a jelük alapján tájékozódnak. A szekrények lehetnek ajtóval ellátottak, fakkos megoldásúak vagy akasztósak. A legideálisabb, amikor saját szekrénykéje van mindenkinek. Ha nincs, érdemes a boltokban ovis zsákot vásárolni, amibe be lehet pakolni a gyermek ruháit. Ő is megismeri, és egy helyen vannak a dolgai.

Mindenből legyen legalább egy váltásnyi, mert bármilyen baleset történhet, és a gyermekek nem szívesen maradnak a piszkos ruhájukban. A ruha kényelmes legyen – pamut, pamuttartalmú ruhadarabok. Melegítőnadrágban tudnak a legnyugodtabban játszani. Ez nem szorítja és kellemes viselet. Nagyon fontos a benti cipő. Mindenképpen kényelmes legyen, és olyan, amiben nem izzad a gyermek lába. Ne legyen fűzős, mert a gyerekek kiscsoportban még nem tudnak ezzel bíbelődni. Sikerélménnyel tölti el, ha segít az öltözködésben. Ezért célszerűbb tépőzáras cipőt vagy szandált venni. És a legeslegfontosabb, gumitalpú legyen. A legjobbak a szandálok fiúk és lányok számára is.

Érdemes elolvasni a házirendet is, hogy tisztában legyen a szülő, hogy mik a szabályok az intézményben, kihez fordulhat a problémáival, kérdéseivel. Aki mindenre kíváncsi, az ki szokta kérni az óvodai szakmai alapprogramot is. Ezt az óvónőktől lehet kérni, hisz minden csoportban kell(ene) lennie egy példánynak. Ebből tájékozódhatnak a szülők a nevelési elvek, a napirend, a nevelési területek felől, és hogy az adott intézményben milyen kiemelt területen folyik az oktatás.

És ha mindez megvan, akkor jöhet a kezdés szeptemberben, illetve, ha a gyermek betöltötte a 2,5 életévét. Hisz tavaly óta 2,5 évtől fel lehet venni a gyermekeket óvodába. Az óvodákban (is) szülős beszoktatás folyik. Ez általában két hét. Ez azt jelenti, hogy a szülő együtt lehet a gyermekkel a csoportban. Az első két napban a szülő végig a gyermekkel van. A harmadik napon már szoktuk kérni, hogy kis időre maradjon ott a gyermek egyedül. Ez általában max. fél óra. Aztán ha minden rendben megy, akkor lehet hosszabbítani ezt az időszakot. A második héten hétfőn még szokott visszaesés lenni, de keddtől már jó, ha a gyermek ott marad egyedül.

Ez a legnehezebb időszak szülőnek és gyermeknek egyaránt. Nem segít, ha tovább ott marad a szülő, ha győzködi a gyermeket, ha megígér neki mindenfélét (nyalánkság, kirándulás stb). A gyermek mindenképpen sírni fog. Vagy a beszoktatási időben vagy utána, de ki fog jönni rajta az otthontól, szülőtől való elválás. Ez egy természetes folyamat, de a gyerekek fel tudják ezt dolgozni. A szülőket arra szoktuk kérni, hogy ő is segítse ezt a folyamatot. Meséljen a gyermeknek az óvodáról, kérdezze meg, mi történt vele aznap. Mondja el, milyen jó kis hely az óvoda. Ha a gyermek rajta is látja, hogy szívesen viszi oda, akkor a gyermek is szívesebben fog jönni.

Hogy ez hogyan működik a gyakorlatban, az sok mindentől függ. De ha az előbb leírtakat követitek, akkor nagyban megkönnyítitek a gyermek(ek) ovikezdését. Drukkolok mindenkinek.

Sütike

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.