Továbbra is várjuk teherbe eséssel, terhességi teszt elvégzésével és a környezet beavatásával kapcsolatos történeteiteket a [email protected] címen.
Viszonylag hamar házasodtunk (mindketten 23 évesek vagyunk) és az esküvőnk is csak tavaly márciusában volt. Nem is terveztünk még egy pár évig a babát. Nagyon sok változás volt az utóbbi időben az életünkben, és mivel én elég rosszul viselem a változásokat, a hangulatingadozásokat is annak tudtam be. Majd amikor már késett a ciklusom, B mondta, hogy "Húúú, lehet hogy jön Bó!" Persze ezen én mindig kiakadtam, és azzal vágtam vissza, hogy görcsöl a pocim, és a mellem is meg van duzzadva, sőt tök ingerlékeny vagyok, tuti, hogy nem. Plusz a rosszulléteket is annak tudtam be, hogy amikor meglátogattuk anyumékat az öcséim összeszedtek valamit, és hánytak – gondoltam, elkaptam tőlük.
Aztán november közepén költöztünk (más városba, mert Pocakos ott kapott melót), én is elkezdtem a melóhelyemen dolgozni, és ott az egyik kolleganő pont az első trimeszterben volt és nagyon furi volt látni, hogy ugyanazokat a "tüneteket" produkálja, mint én. B nem volt a városban, intézte a költözködést, így felhívtam, hogy veszek egy tesztet és megcsinálom másnap reggel.
Alig bírtam aludni, csak forgolódtam. Felkeltem 4:45-kor, és kimentem megcsinálni a tesztet. Elvileg 5 percet kellet volna várni, na, nekem egyből, amint rácsepegtettem, látszott a két csík. A szívem ezerrel vert. Gondoltam, várok kb. 15 percet, "hagyom száradni" Még erősebb lett a két csík. Most mit csináljak? Hívjam B-t? Ááá, nem, ő még biztos alszik, írok egy sms-t, ha felkel, látni fogja. Kb. 7-ig sírtam. Nem éreztem/érzem magam ilyen fiatalon felkészülve az anyaságra. Munkába menet felhívtam a párom, hogy olvasta-e az sms-em. Hát persze, hogy még csak akkor kelt fel. Elmondtam neki. Majd kiugrott a bőréből. "Én megmondtam, hogy jön Bó!!
Mindez pénteken történt, így hétfőn mentem dokihoz. A 7. hetet töltöttem, és egészséges embrióról beszélt a doki. Ettől a perctől én is tudok örülni.
babacson
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.