Programok:
Első nap:
A családtagok általában egymás után, véletlenszerűen kezdik meg a programot, de valamennyien részt vehetnek minden elemében.
Az első turnus (gyerekek előnyben) éjjel egy óra környékén indul a porcelánnal borított vízelnyelő felé. A család felnőtt tagjai ekkor megkezdhetik a sötétben átöltöztetés, takarítás, és plüssmackómosás vidám programokat.
Éjjel félóránként ügyességi verseny. Céllövölde egy lavórba, sötétben. Az egyik résztvevő lő, a másik próbál alátalálni az edénnyel. Sikertelen találat esetén újabb átöltözés, mosás.
Reggelre, mikor az első résztvevő összes pizsamája a mosógépben vagy a szárítón van, mókás pillanatok a sötétben választott ruha miatt.
Második nap:
Rohanás a mosdóba ügyességi verseny, illetve ki áll fel előbb róla türelemjáték. Haladó versenyzők felváltva alkalmazhatják az ülve és térdelve porcelánba célzást.
Bekapcsolódik a második turnus az első napi programmal.
Harmadik nap:
Aki megkezdte a programot, mostanra már lassan búcsúzik, de addig is feledhetetlen pillanatokat nyújt a felnőtt versenyzőknek, akik még tapasztalatlanul éppen csak a móka elején tartanak.
Ajánlatunk erre az időre gyerekek részére (a teljesség igénye nélkül):
„Olvasd el! Nézd, ha így tartom a könyvet (itt jön a bemutató) el tudod olvasni.”- Fontos, hogy az ajánlat a porcelánbusz vezetése közben érje a szülőt.
„Most nem tud kijönni, gyere, vegyük le” (sejtelmes csend)
„Menjünk szánkózni” – csak kitartóan, csak kitartóan!
Ételajánlatunk a három napra:
- tea vagy limonádé, esetleg almalé
- erőleves leve
- főtt krumpli, párolt rizs és párolt karotta á la ízless
- ropi, kisperec
- B6, C vitaminok, normaflore
Ha most megrendeli csomagunkat, segítünk az egészséges életmódra való átállás kezdeti lépéseivel! A csomagunk nem csak azonnali fogyást garantál – de miután speciális menünket fogyasztották egy hétig – garantáljuk, hogy egyikük sem fog szénhidrátra vágyni egy ideig!
Az illness nem csak három napot határoz meg, hanem hozzájárul egy tisztább, szebb otthonhoz is! A negyedik naptól csomagunk révén egy alapos fürdőszoba takarításra fog indíttatást érezni. Eddigre a család összes ruhája és ágyneműje is szinte észrevétlenül ki lesz mosva és teregetve.
Illness csomagunk elérhető a legtöbb óvodában, bölcsődében. Kérésre munkahelyekre is kiszállítjuk. Rendelje meg most!
„Múlt héten vett részt ezen a programon az egész családom. Elmondhatom, hogy tényleg teljesen máshogy éreztük magunkat, mint átlagosan.”
„Nem gondoltam volna, hogy az egész család részt fog venni a programban, de végül mind beszálltunk!”
„Óvodai illness? Igen! Mi is próbáltuk már!”
Illness Group Ltd.
Center
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.