Míg készült, tovább erősödtek a fájások, alig maradt időm befalni a finomságot. Aztán bementünk a kórházba és háromnegyed óra múlva már a hasam másik oldalán feküdt a kislányom, és engem nézett. Manna 2009. december 14-én megszületett.
Azóta eltelt egy év – olyan gyorsan, hogy szinte fel sem tűnt. Szépen összecsiszolódtunk, mindenki megtalálta a helyét, és jól érzi magát az ötfős családban. A nagyok ajnározzák Mannát, apa szerelmes belé – mindenki szívébe pillanatok alatt belopja magát. Tizenegy kiló, bár az utóbbi hét betegségének köszönhetően talán kicsit kevesebb. Három foga bújt ki, és úton van a negyedik is. Szeme teljesen bebarnult, és a haja is sötétedik. (És elkezdett göndörödni is.)
Négykézláb úgy teper, mint egy varánusz, kapaszkodva feláll és körbemegy a dohányzóasztal körül, de időnként sikerül neki guggolásból segítség nélkül is felállni. Első szavai, amit ért is, az a Pötyi és a Málni volt, ez nem véletlen, rajong értük. Csakúgy, mint az apjáért: ha csörög a kulcs a zárban, visítva teper az ajtó felé, és feltérdelve nyújtja felfelé a kezeit, hogy vegye fel – hatalmas vigyor a jutalom. Beceneve: Kaktusz. Ez a következőképp alakult ki: Manna – Mankusz – Kaktusz.
Tud tapsolni, pacsit adni, érti, mi az a hami, a „fogd meg” kérésre a kezébe veszi, amit nyújtunk felé. Ha azt mondom, simi, elkezd simogatni, ha pedig belekapaszkodik a hajamba és felkiáltok, hogy fáj, azonnal elenged. Kenyeret, rizst, répát, banánt már nemcsak turmixolva, hanem darabokban is eszik, de a tápszert sem veti meg. Velem mostanában összenőtt, akárhová megyek a lakásban, árnyékként követ. Még vécére sem tudok egyedül menni, ha pedig zuhanyzom, feláll a zuhanykabinba kapaszkodva, és az üveget nyalogatja.
Igazi mókamester: hamar megtanulta, hogy a hülyeségre mi vevők vagyunk. Gyakran szórakoztat már tanult tevékenységekkel (pl. nyálpürrögtetés, fejcsóva, különleges hanglejtésű halandzsa, stb.), de magától is kitalál vicces dolgokat. Ma például egy pöttyös sálat borított a fejére, és lesett ki alóla három fogával vigyorogva. Imádja a modern technikát: a távirányítóért odavan, fél másodperc alatt bekapcsolja a tévét, de a telefonom zárját is képes feloldani a megfelelő mozdulatokkal, pedig senki nem tanította neki.
És hogy hogyan fogjuk ünnepelni az egyévest? A férjem már jelezte, hogy amint hazaért, nekiáll császármorzsát készíteni…
Tünde
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.