A nyár eltelik némileg felfűtött lelkiállapotban, én izgulok és aggódok (bár nem vagyok aggódós fajta), mert:

van három „disz”-es gyerekem, és valószínű, hogy Csabi is az lesz;
amit én is látok laikusként, de szakember is megerősítette: könnyen elterelhető a figyelme;
rajzkészsége elmarad a korának megfelelőtől.

Természetesen ajkamon biztató mosollyal, hangomban bizakodással beszélek az eljövendőről, és Csabi is nagyon várja, mert ez tényleg nagyfiús dolog és nem kell ebéd után aludni.

Augusztus végén beszerezzük az iskolaszereket, csupa izgalmas holmit: füzetek, ceruzák, táska, festék, tornaholmi stb. Lányom és én úgy tobzódunk a sok jó dolog között, mintha mi magunk lennénk újra első osztályosok. Csabit önvédelmi okokból nem vittük magunkkal, és a nagyáruházban kiderül, nagyon jól tettük. Legalábbis a közelünkben liluló fejű szülők és kifáradt, hisztiző gyerekek láttán megveregetjük saját vállunkat.

Az iskola idén először az elsősök számára gólyatáborral kezdődött. Ennek szerintem az az oka, hogy kiderült: nem két, hanem három első osztály lett, és az új tanító néni most került az iskolába, így eddig nem ismerhettük. Két napon, a délelőtti órákban (augusztus 24–25.) mehettek a leendő elsősök és szüleik. Első nap a tornateremben volt az ismerkedés. Nagy részét az új tanító néni (Kati néni) vezényelte le, furulyázott, körjátékoztak, mesélt. A mese elején körbeültek, de ahogy a történet bonyolódott, a szereplők újabb és újabb kalandokba csöppentek, Kati néni megmozgatta a társaságot. Másztak bordásfalon, kúsztak padon, egyensúlyoztak, lerakott kötélen mentek végig, és mind-mind egy mesehelyszín volt. Nagyon tetszett, hogy Kati néni minden gyakorlatot megmutatott, pl. nem átallt hason kúszni a padon. A második napon pedig a várható osztálybeosztás szerint az osztályteremben töltötték a délelőttöt a leendő tanító nénivel. Kati néni hozott egy csomó hangszert meg kivágott „bárányalkatrészeket”, amit összeragasztottak, hurkapálcikára tettek, és így játszottak el egy mesét.

A gólyatábor utáni napon még lehetett jelezni, ha másik tanító nénihez szeretnénk kerülni, mint ahová beosztottak. Nem kértünk más beosztást, mert:

- az A osztályosok tanítónője csak a kislányokat kedveli igazán, abból is leginkább a jókat;

- a B osztályosok tanítónője egy évig tanította a lányomat, nekem ugyan nem sok bajom volt vele, de a lányom azóta is rettenetes ellenszenvvel viseltetik iránta, aminek azért kell, hogy legyen reális alapja;

- Kati néni nagyon jó benyomást tett rám és a lányomra is (első nap én, második nap ő vitte Csabit) és Csabinak is szimpatikus volt.

A gólyatábor jó ötlet volt, az elsősök így némi otthonosságérzettel mentek az évnyitóra, és azokat a gyerekeket is ismerősként üdvözölték, akikkel egyébként nem jártak egy oviba.

Az évnyitó a szokásos volt, az enyhén recsegő Himnusszal kezdve, az igazgatónő beszédével folytatva (na az ő személye megérne egy misét), majd a polgármester szólt – szerencsére tényleg csak néhány szót. Az évnyitót szokásosan a Szózat zárta. Ezt követték a közérdekű információk: melyik osztálynak ki az ofője, mennyibe kerül a tankönyv osztályonként stb.

Hallgattam a közhelyszótárból rosszul összeválogatott frázishegyeket, és közben néztem a legkisebbemet, aki természetesen izgett-mozgott a padon, forgolódott jobb szórakozás után nézve, beszélgetett, vigyorgott és semmit nem érzett abból, hogy bizony ez a nap egy mérföldkő, most lép be abba a világba, melyben sokkal több a kötelezettség, mint eddigi kis életében gondolta volna.

Temptation

Sulinapló: Negyedszer kezdjük az iskolát