Még túl sem vagyunk az eddigi pandémián, zoonózisos vírus is terjedni látszik Európa-szerte és Észak-Amerikában: a majomhimlő járvány.
Nagyon úgy tűnik, hogy a folyamatban lévő koronavírus-világjárvány nyomán felütötte a fejét egy másik is: a majomhimlő, ami jelenleg Európában és Észak-Amerikában terjed.
„Az információ új, megfelelően meg kell vizsgálnunk, hogy jobban megértsük a helyi átvitel dinamikáját az Egyesült Királyságban és néhány más országban” – mondta dr. I. Socé Fall, a WHO egészségügyi vészhelyzeti programjának regionális vészhelyzeti igazgatója.Hozzátette: be kell fektetniük a majomhimlő kialakulásának megértésébe, mert nem ismerik kellően az átvitel dinamikáját, a klinikai jellemzőket és az epidemiológiát. A terápia és a diagnosztika terén szintén vannak jelentős hiányosságok.A WHO szakértői szerint a majomhimlő megoldásának túl kell lépnie a betegség kezelésén.
„Nem csupán a vírussal kapcsolatosan kell válaszokat kapnunk; válaszok szükségesek a gazdatestről, az emberi viselkedésre és gyakorlatra vonatkozóan. Minden szinten működnünk kell, hogy megpróbáljuk biztosítani az emberi populációk védelmét” – szögezte le dr. Michael Ryan, a WHO egészségügyi vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója.
A jelenlegi álláspont szerint a himlő elleni oltás némi védelmet nyújt a majomhimlővel szemben.
„Fontos tisztában lenni azzal, melyek a majomhimlő okozta kiütések, amelyek hólyagok formájában jelentkeznek a bőrön. Ébernek kell lenniük azoknak, akik az elmúlt 30 napban jártak olyan országokban, ahonnan jelentettek majomhimlős eseteket. Szintén figyelniük kell magukra azoknak, akik kapcsolatba kerültek valakivel, akinél majomhimlőt diagnosztizáltak vagy gyanítottak” – hívta fel a figyelmet dr. Kartik Cherabuddi, a Floridai Egyetem Globális Orvostudományi és Antimikrobiális Menedzsment Programjának igazgatója, a fertőző betegségek klinikai docense.
Jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság ún. gyűrűs oltást alkalmaz, hogy szoros kapcsolatot tartson a megerősített esetekkel, de ugyanezt teszi az Egyesült Királyság is, az érintkezés és a forrás felkutatása, az esetek felkutatása, valamint a helyi kiütéses betegségek megfigyelése mellett.Dr. Cherabuddi aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államokban kevesebben kaptak himlőoltást, ez ugyanis a 40-50 év alatti lakosság többségét kiteszi a fertőzés veszélyének.
"A majomhimlő fertőzés megelőzése nem feltétlenül a vakcinákon múlik" - jegyezte meg dr. Michael Ryan. Rámutatott továbbá, hogy a korábbi himlőoltás által nyújtott védelem is csökkent.Mint mondta, szükség lehet a mezőgazdasági, szociális és élelmiszertárolási gyakorlatok megváltoztatására, hogy a további járványokat elkerüljük. A WHO tisztviselői bíznak benne, hogy segíthetnek a közösségeknek megérteni, hogyan terjed a vírus - így már a forrásoknál kezelni tudják.
"Korlátozott forgalomban azonban már a majomhimlő elleni vakcinákat is engedélyezték" – árulta el dr. Cherabuddi.
„A majomhimlő ellen jóváhagyott vakcina – az MVA-BN – széles körben nem elérhető. A Tecovirimat (TPOXX), szájon át szedhető és infúziós gyógyszerként is jóvá lett hagyva az Egyesült Államokban a himlő kezelésére, Európában pedig szájon át alkalmazható szerként engedélyezték a tehénhimlő, a majomhimlő és a himlő kezelésére. Az FDA (az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerengedélyező Hivatal) 2021-ben a brincidofovirt (Tembexa) is jóváhagyta. Ezek a gyógyszerek azonban széles körben nem érhetők el”- mondta dr. Kartik Cherabuddi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.