Annak, akit diabétesszel diagnosztizáltak, a betegség kezeléséből kifolyólag érdemes változtatnia életmódján és mindennapjain - ezek a változások részben apróságok, azonban mégis a sikeres terápia múlhat rajtuk.
H.G.Wells író és Dr. R.D. Lawrence – akik maguk is diabéteszesek voltak– 1934-ben vezették be a köztudatba a Diabétesz Hetet. A jeles hét célja, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegségre, melyet főleg kialakulása előtt, de sokan a diagnózis felállítása után sem vesznek elég komolyan.
Magyarországon manapság több, mint 700 ezer diagnosztizált beteg szenved 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegségben, valamint magas azoknak a száma is, akik még diagnózis nélkül élnek.
Az 1-es típusú cukorbetegség tünetei szembetűnőek: erőteljes szomjúságérzet, mely a vizelet mennyiségének megnövekedésével jár, fokozott lehet az étvágy, ami azonban többnyire egyidejű fogyással jelentkezik, valamint levertség, fáradtság is jellemző. A 2-es típusú cukorbetegség azonban sokáig észrevétlen maradhat, a tünetek sokszor nem elég egyértelműek –előfordulhat, hogy kialakulása után akár évekkel később fedezik fel a betegséget– így a betegnek nincs lehetősége a betegség kezdetekor orvoshoz fordulni.
A 2-es típusú cukorbetegség kezdeti tünetei közé sorolható a gyakori bőrfertőzések kialakulása, kelések megjelenése, vagy bizonyos testrészek, elsősorban a szeméremtest viszketése. A betegség előrehaladtával a beteg testsúlycsökkenést is produkálhat, ugyanis a kezdeti éhségérzetet étvágytalanság válthatja fel.
Az 1-es típusú cukorbetegség jellemzően gyermek vagy serdülőkorban induló betegség, melynél a kisér-szövődmények a meghatározóak, de hosszabb betegségtartam esetén nagyér-szövődmények is felléphetnek. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél a betegség gyakran késői diagnózisa miatt a nagyér- és a kisér-szövődmények már a betegség felismerésekor egyaránt jelen lehetnek. A cukorbetegség késői szövődményei közé tartoznak a kisér-szövődmények vagyis a szemet, vesét és idegrendszert érintő elváltozások. A nagyér-szövődmények pedig az alsó végtagi ütőereket, a szív- és agyi ereket érinthetik, alsó végtagi fekélyt, szívizomelhalást vagy akár stroke-ot is okozhatnak.
Retinopátia –szemészeti problémák
Magyarországon a felnőtt lakosság esetében az egyik vezető vaksági ok a 2-es típusú cukorbetegség. Hazánkban a 2-es típusú diabéteszesek 4,5%-a vak, ami sajnos Európában egy kiemelkedően magas átlag. A 2-es típusú cukorbetegség miatti vakság megelőzhető, amennyiben évente járunk szemészeti kontrollra. A betegség miatti látással összefüggő eltérések eleinte nem okoznak panaszt, ezért érdemes rögtön a cukorbetegség diagnosztizálásakor elmenni az első szemvizsgálatra.
Nefropátia – veseproblémák
Tíz 2-es típusú cukorbeteg közül legalább kettőnél jelentkezik vesebetegség élete során. A magas vércukorszint hatására a vesében található hajszálerek károsodhatnak, mely következtében elzáródhatnak, felhasadhatnak, ami a vér szivárgását eredményezheti. A cukorbetegség szövődményeként kialakuló veseproblémák megelőzése érdekében törekedjen a legmegfelelőbb vércukorszint beállítására, legalább évente egyszer vegyen részt vesefunkció- vizsgálaton, figyeljen oda a sóbevitelre, mozogjon rendszeresen és pontosan tartsa be kezelőorvosa által előírt terápiát!
Neuropátia ¬– idegrendszeri problémák
A cukorbetegség hatására az idegsejtekben anyagcserezavar léphet fel, melynek hatására alternatív anyagcsereutak alakulnak ki, így pedig felszaporodhatnak a kóros anyagcseretermékek. A károsodás az idegsejtek rostjaiban kezdődik, mely lassan végül a sejt pusztulását okozhatja. Ezért a leghatékonyabb megelőző módszer az anyagcsere folyamatos normalizált állapotban tartása és ellenőrzése kezelőorvos segítségével.
A nagyér-szövődmények a cukorbetegek elhalálozásában meghatározó szerepet játszanak, – érinthetik az alsó végtagi ütőereket, a szív koszorúereit vagy az agyi ereket, de okozhatnak akár stroke-ot is. A nagyérszövődmények kialakulásában a megemelkedett vércukorszint mellett a magas vérnyomás, a magas vérzsírértékek, a véralvadási problémák, valamint a túlsúly és a dohányzás is egyaránt fontos tényező. A nagyérszövődmények megelőzése, vagy a már kialakult elváltozások súlyosbodásának lassítása csak a felsorolt kockázati tényezők folyamatos kezelésével (vagy mellőzésével) lehetséges.
Minden esetben a legfontosabb, hogy a tünetek első észlelése utána rögtön forduljunk orvoshoz kivizsgálásra, annak érdekében, hogy kiderüljön valóban cukorbetegség áll -e fenn. Amennyiben bebizonyosodik, hogy kialakult a cukorbetegség, ne essünk kétségbe, manapság a cukorbetegség 1-es és 2-es típusára is hatékony terápiák léteznek. A cukorbetegség egy rendszerszintű betegség, így nem elegendő az eredményes kezeléséhez csupán a gyógyszerünk pontos bevitelére odafigyelnünk- életmódváltásra lesz szükség, mely a táplálkozástól kezdve, a megfelelő mennyiségű mozgáson túl, a rendszeres vércukorszintmérésig mindent magában foglal. Bármilyen kérdés merül fel bennünk a betegséggel kapcsolatban, forduljunk kezelőorvosunkhoz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.