Egy járvány során sokszor az olyan, egyébként is sérülékeny betegcsoportok kerülhetnek még rosszabb helyzetbe, mint a ritka betegséggel élők.
A RIROSZ segített, ahol tudott, igyekezett felhívni a problémára a figyelmet, végül pedig felmérte a tapasztalatokat. Az Európai Ritka Barométer felmérés előzetes magyar adatai alapján az érintettek elsöprő többsége találkozott egyes kezelések, vizsgálatok elmaradásával vagy elhalasztásával.
A COVID-19 járvány soha nem látott hatást gyakorolt az emberekre és az egészségügyi rendszerekre. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) az elsők között hívta fel a társadalom és a döntéshozók figyelmét a járvány kezelésének nehézségeire és buktatóira, és később több ernyőszervezettel közösen is adtak ki állásfoglalást a meggyengült egészségi állapotú, gyenge immunrendszerű, krónikus betegek és az idősek érdekében.
A szervezet létrehozta a COVID-19 információs hálózatot a ritka betegséggel érintettek számára, hogy a felmerülő speciális igényeket és a kielégítésükre található önkéntes megoldásokat összehozzák, és részt vettek az EURORDIS összeurópai COVID-19 felmérésében is. A még mindig folyó összeurópai felmérésben eddig 8500 válaszadó vett részt, azonban vannak már részleges magyar eredmények.
Az Európai Ritka Barométer felmérés eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a tervezett ellátások valamilyen módon félbeszakadtak: 10 ritka betegséggel élő ember közül 9 tapasztalta a betegségével kapcsolatos ellátás megszakadását.
A magyarországi ritka betegek szerint leginkább a rehabilitációs kezelések (ergoterápia, beszéd, fizikális terápia, masszázs stb.) maradtak el, a válaszadók majd kétharmada (63%) jelezte, hogy ez teljesen megszűnt, a különféle diagnosztikai vizsgálatok (laboratóriumi vizsgálatok, mint pl. vérvizsgálatok, bakteriológiai vizsgálat, vizeletvizsgálat, orvosi képalkotás, kardiológiai és pulmonológiai vizsgálatok stb.) teljes elmaradását pedig a közel minden második válaszadó (43%) mondta. Mindkét esetben csak a magyar megkérdezettek kevesebb mint 20%-a mondta azt, hogy nem találkozott sem a tervezett egészségügyi beavatkozás elmaradásával, sem az elhalasztásával.
Az egészségügyi ellátások mellett, a szociális munkások, pszichológusok, vagy támogató intézmények által nyújtott szociális ellátások is megszakadtak (ritkultak vagy teljesen leálltak) a válaszadók fele szerint. Márpedig az összes ritka betegség 72%-a genetikai, melyek 70%-a gyermekkorban kezdődik, ezért a támogató szolgáltatások döntő szerepet játszanak a családok életében. Figyelembe kell venni azt is, hogy a tapasztalatok szerint 10 gondozó közül háromnak kellett a munkáját abbahagynia, vagy a munkaóráit jelentősen csökkentenie a járvány kezdete óta.
Természtesen voltak a változásoknak pozitív oldalai is, a ritka betegséggel élők fokozottan kezdték használni a telemedicinát (többnyire telekonzultáció formájában). Ez alapvetőnek bizonyult a szükséges gondoskodás fenntartásában, és felmérést kitöltők 90%-a jelezte e tapasztalat hasznos voltát. Az e-receptek felírása és bizonyos könnyítések a GYSE területen szintén nagyon hasznosnak bizonyultak. A válaszadók kétharmadának (65%) írtak e-receptet a járvány során – közülük minden negyedik betegnek most először! – és mindenki (100%) hasznosnak jelölte ezt a lehetőséget.
Most, hogy a korlátozó intézkedések lassan megszűnnek alapvető fontosságú, hogy minden országban, régióban vagy településen figyelem jusson a veszélyeztetett populációk, beleértve a ritka betegséggel élők sajátos szükségleteire! A már meglévő egyenlőtlenségek súlyosbodásának kockázata nagyon valóságos, ami mindenki számára rosszabb egészségi következményeket eredményez, nem csak a leginkább veszélyeztetetteknek. Ezért döntő most cselekedni, hogy korlátozzuk a járulékos károkat! Az ehhez szükséges segítő intézkedések listáját a RIROSZ eljuttatta az Egészségügyi Államtitkárságra.
A COVID-19 járvány során jelentős fejlődés, figyelemre méltó intézkedések, erőfeszítések és odaadás volt tapasztalható az egészségügyi / szociális ellátás szakemberei és a lakosság részéről, akik folytatták a munkát a nehéz és bizonytalan helyzetekben. Jelentős szolidaritás volt tapasztalható a családok és a teljes ritka beteg közösség részéről. Az Európai, nemzeti és regionális szintű politikai döntéshozók megfelelő szerepet játszottak eddig a tényeken alapuló döntések gyors végrehajtásával. Továbbra is számítunk rájuk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.