Depresszió és szorongás: a siket emberek gyakori problémája

A siket emberek körében kétszer nagyobb a depresszió és a szorongás kockázata, mint az ép hallásúaknál, mégis sokszor kezeletlenül marad a panaszuk.

Ennek az az oka, hogy a siketek sok esetben hiába fordulnak orvoshoz segítségért, a kommunikációs korlátok miatt nem kapnak megfelelő támogatást és kezelést.

Sok ember szenved valamilyen fokú halláscsökkenéstől, a népesség átlagosan 15-26 százaléka, ám teljesen siketnek lenni egészen más nehézségeket okoz, különösen, ha valaki akkor veszítette el a hallását, mielőtt lehetősége lett volna az anyanyelvét megtanulni. Ez a probléma minden tízezer emberből hetet érint. Egy olyan világban, ahol nagymértékben támaszkodunk a hallásunkra, és a hallás útján szerzett információkra, nem könnyű boldogulni egy siket embernek. A siketeknek extra megterhelést és stresszt jelent a hallás hiánya, ami idővel mentális betegségek kialakulásához vezethet, többek között depresszióhoz, szorongáshoz.

A mentális betegségekre az egyik leghatékonyabb gyógymód a beszélgetős terápia, ahol a szakember arra buzdítja a páciensét, hogy merjen bátran beszélni a problémáiról, és támogatást nyújt ahhoz, hogy pozitívabban gondolkodjon. Ez a módszer azonban a siket emberek számára kivitelezhetetlen. Ugyanis abban a pillanatban, hogy a beszélgetésbe bekapcsolódik egy harmadik személy, azaz egy jeltolmács, a párbeszéd elveszíti intim jellegét, és kevésbé lesz hatékony a kezelés a beteg számára.

A siketek körében oly gyakori mentális betegségek – depresszió, szorongás, és súlyosabb állapotok, mint a bipoláris zavar, a skizofrénia – sok esetben kezeletlenül maradnak, mert a siketek nem találnak olyan egészségügyi szolgáltatást, melyet ők is igénybe tudnának venni. Nem tudnak hatékonyan kommunikálni az egészségügyben dolgozókkal, kevesen vannak a jelnyelvi szaktolmácsok és a diagnosztikában alkalmazott eszközök sem mindig alkalmazhatók a siket embereknél. A kommunikációs nehézségek miatt a siketek legszívesebben egy szintén siket vagy hallássérült szakemberhez fordulnának, de ebből sajnos kevés van. A súlyos problémát enyhíthetné, ha több hallássérült ember választana magának egészségügyi szakmát, az egészségügyi intézmények pedig több jeltolmácsot alkalmaznának a mentális betegek kezelésében.