A lézeres szemműtét egyre népszerűbb a hobbi és profi sportolók körében is, hiszen szemüveg és kontaktlencse nélkül sokkal könnyebb szabadon mozogni.
A Budai Szemészeti Központba is sok sportoló érkezik látásjavító kezelésre, így folyamatosan felmerül kérdésként, hogy a sportoláshoz használt táplálék-kiegészítők, a bennük található hatóanyagok hogyan szedhetők a lézeres beavatkozás után.
“A klinikán fontos feladatunknak tartjuk a páciensek korrekt tájékoztatását, ezért egy táplálék-kiegészítő szakértővel együttműködve részletes tájékoztatást készítettünk, hogy minden sportolónak megnyugtató választ adhassunk a táplálék-kiegészítőkről” - mondja Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa.
“Minden sportolónak fontos kérdés, hogy a műtét előtt az edzésekhez és a felkészüléshez alkalmazott táplálék-kiegészítők mikortól szedhetők újra a látásjavítás után. Jó hír, hogy szemész orvosaink és szakértőnk szerint sincs olyan bevizsgált táplálék-kiegészítő hatóanyag, melynek akár csak rövid időre is tiltólistára kellene kerülnie a kezelés után. Sőt, számtalan olyan hatóanyag van, ami kifejezetten segíti a gyógyulást” – magyarázza Dr. Nagymihály Attila.
A lézeres szemműtétek, a műtét típusától függően, eltérő gyógyulási idővel és korlátozással járnak. A sportolás rövid ideig korlátozva van, de az étrend-kiegészítők használatát nem kell szüneteltetni, sőt!
A fehérjeporok, dúsított élelmiszerek fő összetevője a fehérje. A megfelelő mennyiségű, jó minőségű fehérjebevitel elengedhetetlen az emberi test fejlődéséhez és egészségünk megőrzéséhez. A fehérje olyan tápanyag, amelyet szinte minden szövetünk felhasznál és nincs olyan, a tudomány által feltárt életfolyamat, amely valamely módon ne lenne kapcsolatba hozható a fehérjékkel. Éppen ezért a sportolás hiányában sem nélkülözhetjük az esszenciális elemeket (nélkülözhetetlen aminosavak csoportja) hordozó fehérjét. Az alábbi táblázat a testsúly kilogrammonkénti napi fehérjeszükségletet mutatja grammokban, tevékenységhez/célcsoporthoz igazítva.
Az izomtömegünk megtartásában és az izomvesztés megelőzésében is segít a fehérjebevitel, így a fehérjedús élelmiszerek és kiegészítők, mint a fehérjeporok vagy fehérjeszeletek fogyasztása kifejezetten praktikus lehet. Mind a tejalapú, mind a növényi eredetű fehérjekészítmények jó választást jelentenek, és így a vegetáriánus, vegán étrendet követőknek sem kell kompromisszumot kötniük.
A fehérjetartalmú élelmiszerek változó mennyiségben tartalmazzák. A szervezetünk maga is képes előállítani, ugyanakkor feltételesen (kondicionális) az esszenciális aminosavak csoportjába soroljuk. A glutaminpótlás nagyon jól jöhet bizonyos körülmények között, például nagy intenzitású vagy hosszan tartó edzések során, vagy épp műtétet követően. Ilyenkor ugyanis nagyobb lehet a szervezet glutaminigénye, mint amennyit pillanatnyilag előállítani képes. Sokan a glutaminnal kapcsolatosan a szöveti regeneráció javítását és a gyulladásos folyamatok moderálását is bizonyítottnak látják. Akár tápszerként is elérhetők glutamint tartalmazó termékek.
Sokoldalú hatóanyag, vízben oldódó vitamin, amely hozzájárul a megfelelő kollagén-képződéshez és a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Az egyik legnépszerűbb antioxidánsként gyakorlatilag kortól függetlenül fogyasztható. Többek között citrusfélékben és zöldségekben is megtalálható, de étrend-kiegészítőként is sokan használják. Ahogy ezekre az élelmiszerekre, úgy a C-vitamin-fogyasztásra sincs külön korlátozás a lézeres szemműtétet követő időszakban. Korábbi kutatások alapján azt gondolják, hogy a C-vitamin a fehérjékhez és az aminosavakhoz hasonlóan szintén hozzájárulhat a megfelelő regenerációhoz!
Az MSM, azaz a metil-szulfonil-metán egy kénvegyület, mely a természetben számos friss élelmiszerben előfordul, de feldolgozásuk során jellemzően elvész. Legfontosabb szerepe a szervezetben a kollagénszintézis – a bőr, az erek, a kötőszövet, stb. – kialakulásában és karbantartásában van. Éppen ezért gyakran tekintik a “szépség ásványának.” A sejtfalat áteresztővé teszi, hogy a tápanyagok szabadon áramolhassanak a sejtekbe, és a toxinok könnyebben kiürüljenek. Önmagában vagy C-vitaminnal kombinálva előnyös lehet a szemműtét utáni gyógyulás során is.
Népszerű antioxidáns, a sejtfal alkotóeleme, így a sejtszintű regenerációt segítheti. Az antioxidáns enzimek aktivitását is képes növelni. Gyakran alkalmazzák a gyulladásos markerek szintjének csökkentésére, illetve a sejteket károsító oxidatív stressz visszaszorítására.
Az omega-3 zsírsavak az olajos halakban előforduló tápanyagok, melyek egészségügyi előnyei széles körben ismertek. Számos korábbi vizsgálat azt mutatja, hogy az omega-3 zsírsavak perioperatív kiegészítései csökkenthetik a műtét utáni szövődmények kockázatát, az immunmoduláló hatás révén, a gyulladás csökkentésével. A gyulladás csökkentése érdekében naponta 2–3000 mg omega-3 halolajat érdemes szedni a műtét után két hétig. Majd ezt követően naponta 500–1000 mg-os mennyiség ideális.
„Fontos hangsúlyozni, hogy régóta a piacon lévő, megbízható, jól ismert és megfelelő minősítésekkel rendelkező étrend-kiegészítőket érdemes használni. Élsportolók esetében ez kiemelten fontos. A kínálatban számos komplex termék található, amelyekben kombináltan megtalálhatók a felsorolt, lézeres szemműtét utáni gyógyulást segítő hatóanyagok, hiszen arra törekszünk, hogy mindenkit – így a sportolókat is – a mozgás minden területén támogassunk, például egy műtét utáni időszakban is” – mondja Németh Sándor, a BioTechUSA táplálék-kiegészítő szakértője, akihez bárki fordulhat kérdéseivel a cég weboldalán lévő, Szakértő válaszol menüponton keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.