Mennyi mozgás túl sok az agynak?

agy
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 16. 10:08
Dr. Richard Isaacson Alzheimer-kór szakértő a Medscape orvosi szakportálnak számolt be a testmozgással kapcsolatos legfrissebb tudományos ajánlásokról.

Dr. Richard Isaacson Alzheimer-kór szakértő a Medscape orvosi szakportálnak számolt be a testmozgással kapcsolatos legfrissebb tudományos ajánlásokról.

Az egyik újonnan közzétett szakirodalmi áttekintés szerint például az optimális fizikai aktivitás mennyisége a szellemi teljesítőképesség támogatása szempontjából 52 óra – méghozzá 6 hónapra elosztva. Ez összességében heti két órányi testmozgást jelent, amibe számos típusú aktivitás beletartozik, az aerobiktól kezdve a súlyemelésen keresztül a sétáig.

Egy demenciával diagnosztizált betegekkel folytatott kísérletben pedig azt találták, hogy a nagyon aktív testedzésre fogott résztvevők gondolkodási készségei nem hogy emelkedtek volna, de inkább még kissé romlottak is. Ez volt az első olyan vizsgálat, mely a testmozgás dózisfüggő hatását mutatta ki az agy egészségére.

Mindez persze azt is jelenti, hogy a túl sok mozgás megárthat. De mennyi is a túl sok?

A szakértő szerint nincs olyan recept, ami egységesen érvényes lenne mindenkire. Ahogy az élet számos más területén, itt is a személyre szabott megoldások a célravezetők. Akiknél jelentős többletsúly áll fenn, olyan testmozgási tervet érdemes követniük, mely a szerveket borító zsírrétegtől szabadítja meg a testet és javítja az anyagcsere folyamatokat. Ahogy a derékkörfogat bővül, úgy lesz például egyre kisebb az agy emlékezeti központja a kutatások szerint. A hasi zsírtól pedig rendszeres aerob jellegű, sőt akár nagy intenzitású, rövid intervallumtréning jellegű testmozgással lehet a leginkább megszabadulni – számol be a Felejtek.hu.

Azonban ha valaki nem rendelkezik megfelelő izomtömeggel, egy aktív aerob testedzés a célzott izomcsoportok erőedzése nélkül káros is lehet, mivel az izomtömeg csökkenése a rosszabb agyi egészséggel jár együtt.A tanulság ebből az, hogy annak érdekében, hogy a szakemberek tájékozott döntést tudjanak hozni a megfelelő, személyre szabott testmozgási tervről, az izmok állapotát és a testzsír arányát is ismerniük kell.Mindezeken túl pedig még a nemnek is hatása van: az eddigi kutatások alapján a testzsír csökkentése a nőknél, míg az izomtömeg növelése a férfiaknál vezet a nagy átlag esetében jobb eredményre.Úgy tűnik, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az Alzheimer-kór és a különféle demenciák megelőzése és az állapotromlás kiküszöbölése érdekében leggyümölcsözőbb megoldásokat a fizikai aktivitás terén is minél jobban feltérképezze a tudomány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.