Biztosan sokan érezték már, hogy mindjárt elájulnak, ha valami miatt túl sokáig kellett állniuk a napon.
Sokszor ilyen nyilvánvaló okok állnak a jelenség mögött, azonban dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint az eszméletvesztés akár szívprobléma tünete is lehet.
Ha hirtelen akadályozottá válik a fej felé tartó véráramlás, és az agyban egy több mint 8 másodpercig tartó vérellátási zavar jelentkezik, rövid ideig elveszíthetjük az eszméletünket, vagyis elájulhatunk. A vérnyomásnak kb. 50 Hgmm alá kell csökkennie ahhoz, hogy az agyi vérkeringést befolyásolja. A kezdeti tünetek már 2-3 másodpercig tartó vérellátási zavar után jelentkezhetnek, ilyenkor elgyengülünk, ásítozunk, szédülünk, bőrünk nyirkos, hidegverejtékes, sápadt.
Ha az ájult személy vízszintes helyzetben van, fordítsuk oldalra a fejét. Ha ül, nyomjuk a fejét a térdei közé, így könnyebben áramolhat az agyba a vér. Ne itassunk, etessünk vele semmit, csak ha már teljesen magához tért. Amennyiben más tüneteket is tapasztalunk, vagy nem tér magához, hívjunk orvost! Ha az ájulás többször is megismétlődik, mindenképpen javasolt a kivizsgálás.
„Ha a kézenfekvő okok kizárhatók, érdemes megvizsgálni, nem szív- és érrendszeri okok állnak-e az eszméletvesztés mögött. Először azt próbáljuk tisztázni, hogy nincs-e valamilyen strukturális szívbetegség vagy ritmuszavar a háttérben. A páciens korábbi betegségeinek ismertetése mellett fontos ennek eldöntéséhez a rosszullét pontos leírása: milyen körülmények között, meddig tartott, van-e jelen visszamaradó tünet” – ismerteti dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. – „A kardiológiai kivizsgálásnál természetesen megmérjük a vérnyomást, 12 elvezetéses EKG-t készítünk, szükség lehet szívultrahangra és terheléses EKG vizsgálatra is a pontos diagnózis felállításához. Ritmuszavar esetén további vizsgálatok is kellenek, mint például a 24 órás EKG monitorozás, bizonyos elektrofiziológiai vizsgálatok. Akiknél szívritmuszavarra lehet következtetni, szóba jöhetnek még más szakmákkal való konzultációk (pl. endokrinológiai vizsgálat a pajzsmirigy túlműködés kizárására), hogy a kezelés a ritmuszavar okának megfelelően kezdődhessen meg. A legfontosabb, hogy vegyük komolyan a tüneteket, hiszen megfelelő és időben elkezdett kezeléssel sokkal súlyosabb bajtól óvhatjuk meg magunkat.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.