A ritka betegségek világnapjához kapcsolódó hazai programokat a Debreceni Egyetemen (DE) rendezte meg szombaton a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ).
Pogány Gábor, a szövetség elnöke a megnyitót követő sajtótájékoztatón elmondta: a világnap központi eseményét, ami sorrendben a 10., első ízben nem Budapesten, hanem Debrecenben tartják, elismerve ezzel a helyi egyetemnek a ritka betegségek intézményes ellátásában betöltött úttörő szerepét.
Magyarország és Közép-Európa egészségügyi intézményeit, egyetemeit jóval megelőzve Debrecenben 2001-ben elsőként alakult meg a ritka betegségek tanszék - jelezte az elnök.
Pfliegler György, a DE ritka betegségek szakértői központjának koordinátora, a tanszék alapító vezetője emlékeztetett rá, hogy 1999-ben fogalmazták meg először az Európai Unió ritka betegségek koncepcióját, s két évvel később Debrecenben már megalakult az első hazai tanszék.
Tájékoztatása szerint központjukban hetente 100-120 beteget látnak el, a munkában - a betegségek összetettsége miatt - szinte valamennyi orvosi szakma képviselői részt vesznek.
Balogh István, a DE klinikai genetikai tanszékének vezetője hozzátette: a ritka betegségek 80 százaléka genetikai, a genetikai betegségek 80 százaléka pedig ritka betegség, ezért a terápiában fontos szerep juthat a génterápiának.
A világnap idei programjához kapcsolódó tudományos tanácskozáson a ritka betegségek feltárásával, kezelésével és gyógymódjaival kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatásokat tekintik át a szakemberek - jelezte Pogány Gábor.
A szakember az egyik legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy a ritka betegségben szenvedők mielőbb jussanak el a szakértői központokba, s ebben sokat tehetnek a háziorvosok, aki szintén meghívást kaptak a konferenciára.
Ritka betegségnek az számít, ami 2000 közül legfeljebb egy embert érint. Jelenleg 6000-8000 ilyen betegséget tartanak számon. Magyarországon több mint 600 ezer ember érintett, Európában 27-36 millió ember szenved valamilyen ritka betegségben, amelyek gyakran járnak életveszélyes állapottal vagy krónikus rosszabbodással. A betegek 50-75 százaléka gyermek.
E komplex betegségek felismerése is nehéz, és az esetek jelentős részében a betegségnek nincsen gyógymódja, többnyire tüneti kezelést alkalmaznak. A kórképek ritka mivoltuk miatt kevéssé ismertek, általános az információhiány, a betegek sokszor diagnózis és/vagy, kezelés nélkül, szinte reménytelenül küzdenek a betegséggel, így az nemcsak az érintettekre, hanem rajtuk keresztül a családjukra, barátaikra, ismerőseik életére is hatással van - hangzott el a tájékoztatón.
A szakmai konferencia mellett a szervezők családi és szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket. Több betegszervezet bemutatkozó standokkal, poszterekkel volt jelen, és kiállították a Ritka betegek boldog pillanatai című fotópályázat képeit is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.