Magyar találmány metnheti meg milliók életét

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 06. 10:00
Világsikerre számítanak a WIWE fejlesztői. A magyar találmány képes előre jelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát és ezzel ezrek életét mentheti meg.

Világsikerre számítanak a WIWE fejlesztői. A magyar találmány képes előre jelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát és ezzel ezrek életét mentheti meg.

A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok, amely a WHO adatai szerint a világon, éves szinten több mint 5 millió ember életét követeli. A hazai statisztikák - Magyarországon a halálozás 51 százalékát szív-és érrendszeri betegségek és traumák okozzák - igen riasztóak, hiszen a 65 év alatti népességben az uniós átlag 2-3 szorosát mutatják. A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább az első órákban fellépő szövődménye az esetek akár 30 százalékában a hirtelen halált okozó kamrafibrilláció – mondta Dr. Becker Dávid Ph.D, egyetemi docens, a Kardiológus Társaság főtitkára.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában, a stroke közvetlen kiváltó oka az un. pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető.

A WIWE egy olyan magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, amely az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő - a világon egyedülálló - intelligens algoritmus segítségével megmutatja a hirtelen keringésösszeomláshoz vezető kamrafibrilláció kockázatát, illetve segít diagnosztizálni a sokszor tünetmentes, de stroke kialakulásának veszélyét magában hordozó paroxismális pitvarfibrillációt.

A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek. A professzor elmondta: „Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz/tablethez kapcsolható applikációból. A készülék a 12 elvezetéses EKG I csatornájával egyenértékű mérést végez 60 másodpercig. Az applikáció megjeleníti az EKG görbét, felismeri a pitvarfibrillációt (PF) valamint a Kamrai Heterogenitás (KH) kóros mértékét, ami viszont a hirtelen szívhalál szükséges feltétele.” A WIWE ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust is, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló.

A találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. karolta fel, fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozást, mely a WIWE-on kívül traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat gyárt és forgalmaz, a nemzetközi szakma Európa top 40 orvostechnikai gyártója között tartja számon, éves árbevétele meghaladja a 4 milliárd forintot. A vállalat tavaly elnyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját.

sziv2

Másfél éves fejlesztési és engedélyeztetési munka előzte meg a WIWE debütálását, de munkatársaimmal biztosak vagyunk benne, hogy az eszköz Magyarországon és világszinten is siker lesz. Remélem, hogy a WIWE-val ismét bebizonyíthatjuk, hogy a magyar tudományos élet világszínvonalú és az ország a találmányok egyik fontos bölcsője” – mondta el Farkas József, a Sanatmetal Kft ügyvezető igazgatója.

A diagnosztikai eszközt néhány hete használja már Majoros Péter (Majka) is, akinek köztudottan komoly figyelmet kell fordítania szíve állapotára, mert korábban veleszületett szívritmuszavarral diagnosztizálták. „Ez a készülék nekem biztonságérzetet ad. Ha rosszul érzem magam, akkor gyorsan mérek egyet a WIWE-val. Ha baj van, hívom a kardiológusomat.” – mondta el a televíziós személyiség.

A WIWE Magyarországon webshopon keresztül, az iCenter és iStyle üzletekben és a kiemelt WIWE üzletekben lesz kapható, de a tulajdonosok tervezik további disztribúciós partnerek bevonását is, hogy a készülék minél szélesebb körben elérhető legyen a potenciális használók számára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.