Az első influenzánk meghatározza az egész életünket

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 11. 18:00
Az influenzával való első találkozás meghatározza, hogy a későbbiekben miként reagál az ember szervezete a vírusra - állapították meg amerikai kutatók.

Az influenzával való első találkozás meghatározza, hogy a későbbiekben miként reagál az ember szervezete a vírusra - állapították meg amerikai kutatók.

A Science tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői az A típusú influenzavírus 18 törzsét és a vírus felszínén lévő hemagglutinin nevű fehérjét vizsgálták meg - írta a BBC News. A szakemberek szerint ennek a fehérjének mindössze két típusa van és az ember azzal szemben lesz védett, amellyel először találkozik a szervezete, a másik azonban továbbra is fenyegetést jelent a számára.

A tucsoni Arizonai Egyetem és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az eredményeik magyarázatot adhatnak arra, hogy egyes influenzajárványok miért okoznak több halálesetet és súlyos megbetegedést a fiatalok körében.

Amikor az ember immunrendszere először találkozik egy influenzavírussal, az ellenanyagot, antitesteket kezd termelni, hogy megcélozza a vírus felszínéből - nyalókaszerűen - kiálló hemagglutinin receptorfehérjét, amelynek tehát csak két változata van.

A Michael Worobey vezette kutatócsoport "kék és narancssárga nyalókákat" különböztetett meg. A szakemberek szerint az 1960-as évek vége előtt született emberek a "kék nyalókás" influenzavírusoknak - H1 vagy H2 - voltak kitéve gyerekkorukban. Az életük folyamán ők ritkán betegedtek meg másik "kék nyalókás" influenzavírusoktól, mint például a madárinfluenza néven ismert H5N1, de belehalhattak a "narancsságra" H7N9 típusú influenzába.

Pont az ellenkező jelenség figyelhető meg azoknál, akik az 1960-as évek végén születtek és így a "narancssárga nyalókás" influenzavírusnak - H3 - voltak kitéve.

A kutatók a H5N1 és a H7N1 madárinfluenza-vírussal fertőzött emberek kezelési adatait vonták vizsgálat alá. Az eredmények 75 százalékos védettséget mutattak a súlyos betegség kialakulásával és 80 százalékos védelmet az elhalálozással szemben azoknál a pácienseknél, akik gyermekkorukban ugyanilyen fehérjéjű vírusoknak voltak kitéve.

Worobey szerint az eredmények magyarázatot adhatnak arra, hogy az 1918-as influenzajárvány miért volt pusztítóbb a fiatalok körében. "Azokkal a fiatal felnőttekkel a H1-es típus végzett és az évtizedekkel később elemzett vérminták szerint elég nagy a valószínűsége, hogy az érintett személyek H3-as típussal találkoztak elsőként gyermekkorukban vagy védtelenek voltak a H1-gyel szemben" - magyarázta a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.