Van élet a mellrák után!

mellrák szűrés
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 20. 10:00
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Néhány évtizede a mellrák diagnózis szinte egyenlő volt a halálos ítélettel, azonban a korai diagnosztikai módszereknek és a korszerű terápiáknak köszönhetően a kutatások szerint ma már kétszer annyian élik túl a rákot legalább tíz évvel, mint a 70-es években. Így a mellrákkal küzdőknek és családjuknak a sikeres terápiát követő egészséges évek lehetősége erőt adhat a kezelések alatt.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Néhány évtizede a mellrák diagnózis szinte egyenlő volt a halálos ítélettel, azonban a korai diagnosztikai módszereknek és a korszerű terápiáknak köszönhetően a kutatások szerint ma már kétszer annyian élik túl a rákot legalább tíz évvel, mint a 70-es években. Így a mellrákkal küzdőknek és családjuknak a sikeres terápiát követő egészséges évek lehetősége erőt adhat a kezelések alatt.

2014-ben közel 8000 nőt diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganattalhazánkban. Az NN Biztosító egészségkutatása szerint a nők a súlyos betegségek közül leginkább a mellrák miatt aggódnak: 65 százalékukat nyomasztja az emlő daganatos megbetegedésének gondolata. Ez a félelem azonban sokak számára sajnos még nem elég ösztönző ahhoz, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon. Pediga mellrák elleni küzdelem hónapjának legfontosabb üzenete egybecseng a szakértők véleményével: minél hamarabb diagnosztizálják a daganatot, annál magasabb a túlélés esélye.„A nők esetében a leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége ma már átlagosan 60-70 százalékos, de akár a 95 százalékot is elérheti, ha időben felismerik a betegséget.Ez azt is jelenti, hogy minimum 5-6000 visszatérő kolléga, családtag, barát próbálja megtalálni a helyét a régi, vagy újragondolt életében, amihez szakemberek és a környezet támogatására is szükség van" - mondta el Bodnár Ágnes, a Rákbetegek Országos Szervezetének tagja. Nemzetközi adatok is alátámasztják ezt: a Macmillan kutatásaszerint ma kétszer akkora az esélye, hogy még legalább 10 évvel túlélik a daganatos betegek a diagnózist, mint a 70-es évek elején.

Az újrakezdés, az aktív élet folytatása további kihívásokat hoz, hiszen semmi sem onnan folytatódik, ahol abbamaradt. Laár Anikó már leküzdötte a betegséget, és ő is arról számol be, hogy életét teljesen megváltoztatta a mellrák. Gyógyulása után másképp tekint magára és környezetében betöltött szerepére.Teljesen átalakult az értékrendem a betegség miatt. Már nem rohanás az életem, és a család és a barátaim mellett önmagamra is sokkal jobban odafigyelek. Lelkiismeretesen dolgozom, de nem hajszolom a túlórákat, és minden pillanatot meg akarok élni, ki akarom élvezni, vége az eszement száguldásnak a szülő-feleség-munkatárs-barát tengelyen”– emlékszik vissza Anikó, aki családja érzelmi és pénzügyi támogatására szorult a terápia idején, és a sikeres kezelések után anyagilag is újra kellett építenie magát. Ha valaki rendelkezik megfelelő biztosítással, az sokat segíthet abban, hogy a terápia alatt és után legalább az egzisztenciális szorongás minimalizálható legyen.

mell

A korábbi munkahelyre való visszatérés sem könnyű lelkileg. Egyrészt, ha a betegségnek maradandó testi következményei vannak, sokan visszahúzódóbbá válhatnak, de problémát okozhat az is, hogy a kollégák nem tudják, hogyan viszonyuljanak a visszatérőhöz. Mivel a mellrák kialakulásában szerepet játszanak a fel nem dolgozott, kifejezett stresszhatások is, érthető, hogy sokan nem akarnak ugyanolyan megterhelés mellett dolgozni, ilyenkor fontos, hogy a munkahely rugalmasan, kellő empátiával kezelje a helyzetet.

A munka világába való visszatérésben segítséget nyújthat a Rákbetegek Országos Szervezetének (ROSZ) programja, amely mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok és dietetikusok segítségével segíti a reintegrációt az egészségesek világába országos Napforduló szolgálatukon keresztül. Csak a tavalyi évben több mint 3000-en kaptak itt segítséget.

A szakmai segítség mellett is a munkába való visszakerülés leginkább a munkahelyek, valamint a társadalom szociális segítőkészségén múlik. Fontos, hogy munkaadóként, családtagként vagy barátként úgy viszonyuljunk a frissen gyógyult beteghez, hogy érezze, örülünk, hogy visszatért életünkbe és továbbra is fontos része közösségünknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.