Szekeres Adri életét megváltoztatta a paleo

történetek
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 09. 12:00
Néhány évvel ezelőtt észrevettem, hogy a kislányom egyre többször betegszik meg: hiába tűnik erősnek és egészségesnek, mégis egy tavasz alatt ötször kellett antibiotikumot szednie az állandó felsőléguti megbetegedések miatt. Emiatt nagyon megijedtem, hiszen a sok antibiotikum nem tesz jót a szervezetnek, pláne egy kisgyereknél.

Néhány évvel ezelőtt észrevettem, hogy a kislányom egyre többször betegszik meg: hiába tűnik erősnek és egészségesnek, mégis egy tavasz alatt ötször kellett antibiotikumot szednie az állandó felsőléguti megbetegedések miatt. Emiatt nagyon megijedtem, hiszen a sok antibiotikum nem tesz jót a szervezetnek, pláne egy kisgyereknél.

A Gondolkodj Egészségesen! Program keretében beszélgettem egy hölggyel, aki ajánlotta, hogy vigyem el immunológushoz. Nagyon jó ötletnek tartottam, hiszen éreztem, hogy a sok megbetegedés hátterében valami összetett probléma áll, így jutottunk el Dr. Zsigmond Györgyi allergológushoz a Svábhegyi Gyógyintézetben

A vérvizsgálat eredményét épp a kislányom születésnapján tudtuk meg: kimutatták, hogy erős tejfehérje-allergiája van. Ebben az esetben a szervezet nem tudja feldolgozni az ételekben található tejfehérjét. Ennek a tünete a közhiedelemmel ellentétben nem a hasfájás, hanem az immunrendszer gyengülése, hiszen mivel nem tudja feldolgozni a tejfehérjét, megpróbál védekezni ellene.

Azonnal utánaolvastam a dolognak, mert nem elégedtem meg azzal, hogy a tüneteket kezeljük, vagyis hogy elhagyjuk a tejfehérjét tartalmazó ételeket, hanem megoldást szerettem volna találni a problémára. Mindenhol azt írták, hogy az étrendváltás a legbiztosabb módszer erre, és a leírtak alapján a paleo illeszkedett legjobban ehhez az életmódhoz.

Ennek köszönhetően nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt, magvakat fogyasztottunk, mindenből a bioalapanyagokat választottunk, otthon készítettük például a kenyeret is. A krumplit, a cukrot vagy éppen a tejet teljesen elhagytuk az étrendből. Sokan hiszik, hogy a paleo étrend nagyon egyhangú és unalmas, pedig rengeteg olyan étel került nálunk az asztalra, amit azelőtt sosem ettünk. Ráadásul ez az étrend az egész életünket megváltoztatta: sosem volt annyi energiám, mint ez alatt az idő alatt, sőt a hajam is gyönyörű lett, a bőrömet sem viselte meg a rengeteg olajos mag.

Másfél év után ismét elmentünk egy allergiavizsgálatra úgy, hogy előtte folyamatosan visszatértünk a kislányommal a tej fogyasztására. A vizsgálat megállapította, hogy teljesen elmúlt a tejfehérje allergiája - de mostanra már nem is szereti a tejet.

Fotó: TV2.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.