Az álmatlanság lehet átmeneti, adott élethelyzethez köthető, mely a körülmények változásával, a probléma megszűnésével magától is oldódik, viszonylag rövid idő alatt. Krónikus inszomniáról beszélünk, ha az álmatlanság több héten át fennáll, ilyenkor három hét-egy hónap elteltével érdemes szakember segítségét igénybe venni a probléma orvoslásához. Előfordult, hogy megfelelő mennyiségű alvás ellenére reggel úgy ébredtem, „mint akin átment egy úthenger” és napközben is fáradtnak, álmosnak éreztem magam. Úgy éreztem, bárhol, bármikor el tudok aludni. A férjem megjegyezte, hogy az utóbbi időben ő sem tud aludni rendesen a mocorgásaimtól, ezért elhatároztam, hogy kezdek valamit magammal, mielőtt súlyosbodik a problémám. Pszichés, vagyis stress okozta alvászavarom volt, valószínűleg a munkahelyváltás miatt alakult ki nálam. Megfelelési kényszer és a kezdeti beilleszkedési nehézségek miatt ment tönkre az alvásom. Pár dolgot – orvosi tanácsra- megváltoztattam a napirendemen, és azóta újra tudok aludni. Ügyeltem, hogy a lefekvésem időpontja közel azonos legyen.- csökkentettem a koffeint Hetente 3 alkalommal eljárok edzeni, késődélután. Vacsorára könnyű ételt eszem. Átállítottuk a hálószoba hőmérsékletét 20 fokra A szobát elsötétítettük és nem használjuk a TV-t a hálóban. Ha még néha előfordul, hogy felébredek, 30 percnyi forgolódás után felkelek és keresek valamilyen monoton, vagy relaxáló tevékenységet. Még fontos tippek lehetnek: Alkohol vagy koffein tartalmú ételek és italok (pl. kávé, tea, kóla, csokoládé) fogyasztása zavarhatja az alvást, mint ahogy az étvágycsökkentők és a vízhajtók is. Ezeket a szereket, különösen lefekvés előtt, érdemes elkerülni. A dohányzás elhagyása is sokat segíthet. Nagy mennyiségű alkohol esti fogyasztása általában kora reggeli ébredéshez vezet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.